Infostart.hu
eur:
360.36
usd:
309.39
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Nyitókép: Unsplash

Robbanások a Balatonnál, kinek van igaza?

Balatonlellén folyamatosan hallani a hangágyúk durrogását, holott sok helyi szerint egyéb módszerek is lennének a seregélyek távol tartására.

A balatoni városban folyamatos durrogtatás hallható. Néhány jeles borász százak, ezrek életét keseríti meg, miközben néhány helyi szerint vannak más módszerek is a seregélyek elűzésére, mint a hangágyú – írja a sonline.hu.

A tősgyökeres balatonelleiek megértőbbek, azonban a turistákat és a nemrég beköltözötteket határozottan zavarja a zaj. Egy, a Kishegyhez közel élő lakos a megyei portálnak azt mondta, már hozzászokott, este is tud mellette aludni. A betelepülőket viszont az őrületbe kergeti – állítja a férfi. Hozzáteszi,

„egy nagyvárosban a gyakori szirénázás jobban zavarná”.

Egy másik férfi, aki pár éve vett házat a városban, úgy fogalmazott a lapnak, hogy „néhány jeles borász százak, ezrek életét keseríti meg, miközben vannak már halk módszerek a seregélyek távoltartására, például a lézer”.

Balatonlelle polgármestere, Felházi Miklós szerint a borászok szíve összeszorul, mikor megjelennek a fekete felhőként kavargó seregélyek, hiszen rövid idő alatt elpuisztítanak mindent, amiért a gazdák egész évben dolgoztak. Szerinte természetes, hogy védekezni szeretnének a madarak ellen, hiszen a megélhetésük múlik rajta. A településvezető megkérte a jegyzőt, nézzen utána a jogi helyzetnek, hogy lehetne szabályozni.

A hivatalos álláspont szerint azonban a termény védelme fontosabb, mint az, hogy valakit zavar-e a zaj.

Mint mondta, annyit tehetnek, hogy a hangágyúzó borászokat megkérik, éjszaka ne üzemeltessék folyamatosan a berendezést, mert olyankor a madarak is alszanak. A polgármester leszögezte: azt pártolja, hogy az emberek nyugalmát meg kell teremteni, de jogilag nem tud fellépni a hangágyúk ellen, erre csak a kormányhivatalnak lenne lehetősége.

A XXI. században találni más megoldásokat, hallott napelemes módszerről, vagy arról, hogy vadmadarakra emlékeztető lufikat eregetnek fel – sorolta. Az is lehetséges, hogy hálóval lefedjék a szőlőültetvényeket, de több hektáros területen az nagy munka. Összességében egy új megoldás megtalálásához több idő, több energia és több pénz kellene, bár az is előfordul, hogy egy lellei szőlésznél csősz járkál és elriasztja a madarakat.

A hangágyúzás nem engedélyköteles és bejelenteni sem kell,

ám az, hogy valami nincs egnedélyhez kötve, nem jelenti azt, hogy szabadon lehet csinálni mindenki más kárára – idézi a megyei lap a lakasjogasz.hu-t. A polgári jog ismeri a szükségtelen zavarás, és a jogági jogellenesség figyelmét. Eszerint az, amit más jogszabály megenged vagy nem tilt, nem jelenti azt, hogy polgári jogilag ne lehetne keretek közé szorítani vagy következményt alkalmazni miatta.

Felidézték a Kúria egy korábbi döntését, miszerint hangágyúzni akkor szabad, ha nem zavar másokat.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×