Infostart.hu
eur:
382.06
usd:
328.27
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: YouTube/InfoStart

Kiss Ambrus hitelkeretről, a busztüzekről és a Flórián-beruházás csúszásáról is beszélt az Arénában

A Fővárosi Önkormányzatnak meg kellett emelnie a folyószámla-hitelkeretét, amelyből a város rendszeres kiadásait fedezi – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kiss Ambrus, a Főpolgármester Hivatal főigazgatója, aki a busztüzek kapcsán hangsúlyozta: biztonságosak a közösségi közlekedés járművei. A Flórián téri felüljáró felújításánál egyelőre két hónap csúszással számolnak.

A fővárosnak pótlólagos feltételekkel kellett megkötnie a folyószámla-hitelmegállapodást, de nem volt így drágább – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kiss Ambrus, a Főpolgármester Hivatal főigazgatója, hozzátéve: technikailag ez egy folyószámla-hitelkeret emelés volt. Ez úgy működik, mint bárkinek a lakossági folyószámlája mögött: ha valaki szeretne, kérhet a banktól, amit a bank kamatra biztosít. Innentől az illető költi a pénzét, és ha átmenetileg nagyobb összegre van szüksége, de nincs annyi a folyószámláján, akkor hozzá tud nyúlni ehhez a folyószámla-hitelkerethez.

„Ilyen mindig is volt a Fővárosi Önkormányzatnál, amióta én 2019 óta helyettesként vagy főigazgatóként dolgozom. De előtte is volt ilyen folyószámla-hitelkeret” – mondta Kiss Ambrus, aki hangsúlyozta: a főváros nem úgy jut hozzá a pénzéhez, mint egy normál munkaviszonyban lévő ember, akinek minden hónap elején stabilan megérkezik a fizetése. A fővárosnak alkalmanként jönnek be a pénzei, március 15-én, május 31-én, szeptember 15-én. Ezek az adófizetési pontok.

A dátumok között is vannak bevételi pontok, mert bonyolultabb az adórendszer, de ezek a legfontosabb időpontok. „És nettó befizetők vagyunk a szolidaritási hozzájárulás miatt. Ha be tudnák szedni rajtunk ezt a pénzt, akkor hónap végén az állam még el is vinne, nem adna nekünk pénzt a kötelező feladatok ellátására. Ezért fontos, hogy menet közben rendelkezésre álljon annyi pénz, hogy kezelni tudjuk a likviditáshullámokat, vagy pedig a folyószámla-hitelhez kell nyúlni. Az eredeti megállapodásunk az volt a bankokkal, hogy a nyárra 60 milliárd forint folyószámla-hitelkeretre van szükségünk, ezzel tudjuk végigcsinálni az időszakot.

De nem jöttek be a bevételeink a kormánytól az uniós forrásokra, ráadásul már az év elején elvittek szolidaritási hozzájárulásként 39 milliárdot, nem arányosan, hanem szinte 100 százalékban azt az összeget, amit terveztünk.

Ezért azt mondtuk a bankoknak, hogy csak a nyári hónapokra, szeptember 19-ig, amíg az iparűzési adó be nem érkezik, addig szeretnénk kérni a hitelkeret emelését, ugyanolyan kamatszinten, mint a korábbi keretre” – magyarázta Kiss Ambrus.

Volt egy feltétele az OTP-nek, hogy ha a kormány kijelölne egy költségvetési biztost a nehéz pénzügyi helyzet miatt, akkor a banknak legyen rá lehetősége, hogy felmondja a folyószámla-hitelkeretet. Nem kötelessége, csak lehetősége.

„Erről volt egy közgyűlési vita, és csak úgy ment át a hitelkeret emelése, ha elérjük, hogy ezt az opciót mégse kelljen bent hagyni a szerződésben. Végül hosszas tárgyalás után július második felére meg tudtunk állapodni az OTP-vel. Megértették, hogy csak így, vagy sehogy, és

nyilván ők is érdekeltek abban, hogy a város működjön, ezért belementek. Ez plusz pénzbe nem kerül.

Hozzáteszem: ha a teljes keretet nem használjuk ki, és úgy gondolom, hogy szerencsére nem is kell, akkor nem kell rendelkezésre tartási díjat fizetni. Tehát nem arról van szó, hogy ott áll fölöslegesen a pénz, és nekünk utána fizetnünk kellene bármit is. Ezzel most likviditási szempontból rendben vagyunk, ott tudtunk maradni a tárgyalóasztalnál, tudunk a kormánnyal egyeztetni, ha van erre tér, arról, hogy hogyan lehet megállapodni augusztus végéig” – hangsúlyozta Kiss Ambrus.

A felüljárók élettartama láthatólag a vég felé közeledik – mondta a Főpolgármester Hivatal főigazgatója. Hozzátette: „Ilyen esettel találkoztunk a Csömöri úti felüljáró esetében is. Amikor elkezdtük a felújítást, akkor derült ki, hogy komolyabb beavatkozást igényel. Azt mondják a kollégák, hogy amikor előkészítették a közbeszerzést, akkor a külső cég, a FŐMTERV, akik megvizsgálták a hidat, előkészítette műszaki tartalom szempontjából a közbeszerzést, ezt nem látta vagy nem láthatta. Szerintem hagyjuk nyitva ezt a kérdést, hogy mi történt, nem akarnám eldönteni. Szóval a cég nem látta, hogy milyen állapotban van a pályatest alatti rész. És

a pályatest megbontása után derült ki, hogy a szigetelést csak nagyobb beavatkozással lehet megcsinálni.

A beruházás vállalkozási díja nagyjából 2,1 milliárd forint volt. Ehhez jön egy hagyományos tartalékkeret, hogy ha menet közben kiderül még valami. Ha a kettőt összeadom, akkor a tartalékkerettel együtt olyan 2,3 milliárdos értékben futott volna a beruházás”.

De Kiss Ambrus szerint azt jelezte a vállalkozó, hogy a híd bizonyos része rosszabb állapotban van a vártnál, ezért pótmunkákra lenne szükség. Ebben még nincs döntés, mivel még nem lehet tudni, mekkora összeget emésztenek fel a pótmunkák.

„Ilyenkor az az eljárás, hogy a műszaki ellenőr megvizsgálja, majd megállapítja, hogy jogos-e, ha jogos, akkor mekkora összeget érint, és ez mekkora csúszást okozhat az eredeti vállaláshoz képest. Ha a műszaki ellenőr ezt elvégzi, akkor lehet felelős döntést hozni a folytatásról” – magyarázta Kiss Ambrus.

Arra a kérdésre, hogy a Fővárosi Közgyűlés hozza-e ilyenkor a döntést, Kiss Ambrus azt mondta: politikai döntést arról lehet hozni, hogy mondjuk leállítjuk az egészet. Úgy fogalmazott:

„hülyén néz ki, ha abbahagyjuk, és azt mondjuk, hogy nem folytatjuk. Azt gondolom, hogy ez a Flórián téri felújításnál nem opció”

– mondta. „Ez egy északi és egy déli hídszakaszból álló rész, amik nincsenek is fizikailag folyamatosan összekötve. Jelen pillanatban a déli hídszakaszt újítjuk fel, tehát minden járműforgalom az északi hídszakaszra tömörül. Vitathatatlanul lassult a forgalom a Flórián téren, de át lehet haladni az Árpád híd felé. Már az autósok is rájöttek, hogy kinek éri meg erre jönni, és ki az, aki mondjuk a Megyeri híd felé kerül. Eredetileg azt gondoltuk, hogy a déli hídszakaszt szeptemberben átadjuk, és akkor rá tudunk fordulni az északi hídszakasz felújítására, és 2026 első negyedévében befejezzük a beruházást, egy év múlva ilyenkor meg már arról beszélünk, hogy de szépen néz ki. Még nincs döntés a csúszásról, még nincs mérnök által beárazva az egész, de, az a javaslat, hogy

a Flóriánnál körülbelül két hónapot fog csúszni a déli hídszakasz esetében a beruházás, tehát novemberben adnánk át, akkor tudnánk visszaengedni az autókat. És még nem tudjuk, milyen állapotban van az északi hídszakasz.

Feltehetjük, hogy az is rosszabb állapotban van a vártnál, de ezt biztosan nem tudjuk megítélni anélkül, hogy megbontanánk. Ez egy rövidebb szakasz, tehát a beavatkozási ideje rövidebb, de biztosan csúszás lesz a beruházásban” – mondta.

A kigyulladt buszok és a budapesti buszflotta állapota kapcsán Kiss Ambrus azt mondta: a közgyűlés korábban már adott elvi felhatalmazást, hogy a BKV tárgyalásokat kezdjen az Európai Beruházási Bank kedvezményes hitelének felvételére.

„Ez is kormányengedélyhez kötött, de lehet, hogy az eset rávilágít arra, hogy ez nem játék, és a kormány engedélyezni fogja a végén. Egyébként ebbe a csomagba nem csak a buszok tartoznak, hanem például az M2-es metróvonal akadálymentesítése is, illetve olyan korábban elmaradt műszaki beruházások, amik arra kellenek, hogy továbbra is biztonságosan tudjuk működtetni az eszközállományt. De legyen egy üzenete ennek a beszélgetésnek.

Továbbra is azt állítom, és azt állítják a szakemberek is, hogy a közösségi közlekedés Budapesten biztonságos. A tűzesetek miatt senki ne gondolja, hogy nem szabad fölszállni a buszokra, villamosokra, trolibuszokra.

Még azt is mondom, hogy nem szerencse kérdése volt, hogy nem volt személyi sérülés. A járművek műszaki jellege olyan, ami megakadályozza, hogy az utasok vagy a járművezető sérülést szenvedjen a tűzeset miatt” – hangsúlyozta.

Például rögtön több ajtón ki lehet szállni. Nem arról van szó, hogy azonnal katasztrófa történik, hiszen nem az utastérben jelenik meg a tűz, hanem a motortérből indul el, ilyenkor bekapcsol az automata oltórendszer, elkezdi lassítani a tűz terjedését, kiszáll a járművezető, ő is elkezdi az oltást. Gyorsan megérkeznek ilyenkor a hatóságok is, akik beavatkoznak, és az utasok már rég leszálltak, amikor az utastér veszélybe kerülhet. Előfordul személyi sérülés a járműveinken, de ezek oka általában baleset, amikor személyautóval vagy mással ütközik egy járművünk, de sajnos ez nyilván mindenféle autóforgalomban benne van, ez senkit ne riasszon vissza attól, hogy használja a közösségi közlekedést – hangsúlyozta Kiss Ambrus, a Főpolgármester Hivatal főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×