Infostart.hu
eur:
354.34
usd:
309.91
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Ammónia szivárgott egy húsüzemben

A gyöngyösi veszélyhelyzetet elhárították.

Ammóniaszivárgást észleltek hétfő reggel egy gyöngyösi húsüzemben, a veszélyhelyzetet a tűzoltók elhárították, sérültről nem tudnak - közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Nagy Csaba elmondta: a helyszínre öt járművel kivonuló tizenhét tűzoltó percek alatt megszüntette a mérgező gáz kiáramlását. Az üzemből és a mellette lévő épületből 48 embert kísértek ki, sérültről nem tudnak - tette hozzá.

A szóvivő közlése szerint a katasztrófavédelem mobil laborja a cég területén és környékén is végzett méréseket. Ezek alapján a környéken még érezni lehet ugyan az ammónia szúrós szagát, ám egészségre ártalmas koncentrációban sehol nincs jelen a gáz a levegőben - hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×