Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Pixabay

Csökkentek a közjegyzői okiratok díjai a lakáshiteleknél

Vidéken átlagosan 30-40, Budapesten pedig 5-10 százalékkal csökkentek az államilag támogatott lakáscélú hitelekhez kapcsolódó közjegyzői díjak az egy évvel korábbi állapothoz képest a közjegyzők tapasztalatai szerint. A díjak csökkenésében a közjegyzői díjrendelet kedvező módosítása, valamint az annak nyomán részben átalakuló banki gyakorlat is szerepet játszott. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szerint sok piaci és támogatott lakáshitel esetében még kedvezőbbek lehetnének a közjegyzői díjak, ha az összes bank rövidebb tervezetet készítene, illetve, ha elfogadnák az ügyfél számára kiadott közokirat elektronikus kiadmányát.

A tavaly július 1-jétól hatályos közjegyzői díjrendelet többféle díjkedvezményt határozott meg a jelzáloghitelekhez kapcsolódó közjegyzői okiratok esetében. Az államilag támogatott lakáshiteleknél ügyértéktől függően fix díjakat állapított meg a jogszabály, míg a többi lakáscélú hitelnél jelentős díjkedvezmény járhat az egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatok elkészítésénél akkor, ha a pénzintézet tervezetet küld a közjegyzőnek és elfogadja a közokirat elektronikus kiadmányát.

„Az új közjegyzői díjrendelet egyik fontos jogalkotói célja volt, hogy a fogyasztók érdekében érthetőbb és rövidebb közjegyző okiratok készüljenek a lakáshitelekhez” – mondta dr. Szécsényi-Nagy Kristóf, a MOKK jogi ügyvezetője.

„Örülünk neki, hogy a bankok többsége is nyitott volt korábbi gyakorlata felülvizsgálatára,

és a 20-40 oldalas bonyolult dokumentumokat mindössze néhány oldalas, de számukra ugyanolyan biztonságot nyújtó tervezetekre cserélték le.”

A MOKK tapasztalatai szerint azonban továbbra is vannak olyan pénzintézetek, amelyek ragaszkodnak a 20-30 oldalas nyilatkozatok okiratba foglalásához, illetve nem fogadják el ezek helyett a közjegyző által készített néhány oldalas tervezetet sem. Mindez nemcsak jelentős – esetenként két-háromszoros többletköltséget – hanem hosszabb ügyintézési időt jelent az ügyfelek számára, minthogy lényegesen hosszabb ideig tart az okiratok – jogszabály által előírt – kötelező ismertetése.

A MOKK tájékoztatása szerint további gond, hogy egyes bankok még mindig nem fogadják el az ügyfeleiktől a közjegyzői okirat elektronikus kiadmányát, holott az elektronikus közokirat ugyanolyan joghatással bír, mintha az ügyfél a papíralapú dokumentumot vinne be a bankhoz, ráadásul az e-hiteles kiadmány díja lényegesen kedvezőbb is. 2018-ban még csak a lakáshitelekhez kapcsolódó okiratok kiadmányainak 10 százaléka volt elektronikus, ez az arány javult az elmúlt időszakban, de továbbra sem éri el a megfelelő szintet.

A közjegyzők tapasztalatai szerint a lakáshitelek esetében a közjegyzői okiratok díja – a banki gyakorlattól függően – Budapesten átlagosan 5-10, vidéken 30-40 százalékkal lett alacsonyabb a tavaly nyár előtti időszakhoz képest. A piaci alapú lakáscélú hitelek esetében azoknál a pénzintézeteknél csökkent a közjegyzői díj, amelyek egyszerűsítették tervezeteiket és elfogadják a közjegyzői okirat elektronikus kiadmányát. „Több banknál is folyamatban van a szerződések és tervezetek egyszerűsítése, a MOKK minden pénzintézet esetében nyitott arra, hogy az egyszerűbb okiratok érdekében további egyeztetéseket folytasson” – tette hozzá Szécsényi-Nagy Kristóf.

Magyarországon a jelzáloghitelek esetében a legtöbb bank számára nem kötelező a közjegyzői közreműködés, de a pénzintézetek szinte kivétel nélkül a hitel folyósítási feltételeként írják elő az ügyfeleknek a közjegyzői okirat meglétét. A bank számára a közjegyzői okirat biztosítékot jelent és gyors jogérvényesítést tesz lehetővé abban az esetben, ha a hitelfelvevő nem tartaná be a szerződésben vállalt kötelezettségét. A közjegyző az eljárás során pártatlan félként tájékoztatja a hitelfelvevőt: ismerteti a sokszor rendkívül bonyolult, gazdasági és jogi szakszavakat tartalmazó okiratot, a jogügyet lényegét és jogi következményeit, kérdés esetén magyarázatot ad, hogy a hitelfelvevő tisztában legyen azzal, mit vállal.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×