Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke újságíróknak nyilatkozik, miután az ellenzéki pártok egyeztetést tartottak a DK központi irodájában 2018. március 18-án. A tárgyalást Gyurcsány Ferenc kezdeményezte, meghívta az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetőit. A Jobbik nem fogadta el a meghívást.
Nyitókép: Illyés Tibor

Tizennégy évvel Őszöd után - "sok barátját hátba szúrta Gyurcsány Ferenc"

Az elemző szerint az őszödi beszéd óta eltelt idő nagy kérdése, hogy a történtek után hogyan maradt máig felszínen a legerősebb baloldali párt elnöke.

Tizennégy évvel ezelőtt ezen a napon mondta el Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök őszödi beszédét, amely a Nézőpont Csoport vezetője szerint a rendszerváltás utáni magyar politika mélypontja volt.

"Lényegében egy megválasztott miniszterelnök beismerte zárt körben, hogy választási csalást követett el. A választási csalásnak sok módja van, lehet technikai módon csalni, lehet visszaélni erőfölénnyel, és lehet úgy, hogy a választáson induló politikus hazudik a választóknak" - részletezte az elemző.

Szerinte

ez a beszéd most, ennyi év után is ugyanazt jelenti, mint akkor:

Gyurcsány Ferenc nem mondta el az igazságot a választóknak, nem csinált semmit, csak "böszmeséget".

Az egyik legfontosabb kérdés akkor az volt, hogy hogyan szivároghatott ki egyáltalán egy vidéki frakcióülés felvétele, de erre - mint Mráz Ágoston Sámuel is elmondta - máig nem tudni a választ.

"Legendák vannak róla, akár több felvétel is készülhetett. Van egy olyan értelmezés, hogy maga Gyurcsány Ferenc egyik munkatársa volt a szivárogtató, gondolván, hogy ez a történet pozitívan tálalható, a miniszterelnök pedig egy dinamikus, az országot megreformálni akaró politikus képét mutatja. Egy másik történet szerint a Fidesz környékéről szivárgott ki. Szerintem az igazságot nem lehet tudni, de nem is ez a lényeg, az sokkal fontosabb, hogy a beszéd három és fél hónapig nem került nyilvánosságra" - ecsetelte.

Nagyon fontos kérdésnek nevezte azt is, hogy hogyan lehet mégis, hogy Gyurcsány Ferenc mindezek után 2020-ban a vezető baloldali párt elnöke.

"Az Egyesült Államokban ez például elképzelhetetlen lenne, és azt is gondolom, hogy Hollywood már rég forgatott volna erről egy filmet, ez egy igazi, filmvászonra kívánkozó dráma volt. De komolyra fordítva a szót:

tehetséges Gyurcsány Ferenc, politikai tehetsége van, különösen a baloldalon felsorakozó versenytársaival szemben.

2006-ban nem bukott meg, és 2010-ben sem ő bukott meg, sőt 2007-ben megválasztották két évre az MSZP elnökévé is. Mindez azt mutatja, hogy képes volt a saját maga okozta botrányt, az abból következő erőszakhullámot és a gazdasági hanyatlást mind háttérbe szorítani és a saját maga javára fordítani. Sok barátját hátba szúrta, ami azt mutatja, hogy a moralitásánál egészen biztosan nagyobb a tehetsége" - mondta még.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×