Infostart.hu
eur:
363.71
usd:
315.15
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Védőmaszkot viselő ápoló fertőtleníti kezét, miután az izolációs teremben dolgozott a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított egyik osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. március 24-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Itt az első térkép a magyarországi fertőzésekről – négy újabb településen van beteg

Egy nap alatt 39 fővel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – az összes eset felkerült a térképre.

Az operatív törzs továbbra is csak a fertőzöttek, halálos áldozatok, illetve a gyógyultak számát hozza nyilvánosságra, azt, hogy éppen hol bukkant fel a fertőzés, és melyik településeken hányan betegedtek meg, egyelőre nem. A pandemia.hu internetes oldalon azonban a hatósági és a polgármesteri bejelentések alapján készült egy összesített lista, és térképre is tették az adatokat.

A portál gyűjtése szerint újabb négy településen regisztráltak beteget:

  • A polgármester jelentette be egy YouTube-videóban, hogy Kisbéren is van már koronavírus-fertőzött, és ennek kapcsán hatan vannak hatósági karanténban.
  • A polgármester kedd este jelentette be, hogy Markazon is igazoltan koronavírus fertőzött beteg található, aki a házi karantén szabályait betartva otthonában tartózkodik.
  • Kedd éjszaka jelentette be a diósdi polgármester, hogy egy igazolt koronavírus fertőzött található a települése, valamint három hozzá kapcsolódó kontaktszemély.
  • Az izsáki polgármester is az esti órákat választotta a bejelentésre, miszerint a településen is van már egy igazolt koronavírus fertőzött beteg.

Az eddigi hazai megbetegedéseket település szintű térképen is lehet követni (narancssárga színnel vannak az igazolt betegek, feketével az elhunytak, zölddel a házi karanténban lévők):

A térkép természetesen nem hivatalos, inkább a hivatalos és sajtóadatokra támaszkodó tájékoztatás.

Koronavírussal érintett települések a térképen:

  • Budapest: 16 fő
  • Debrecen: 2 fő
  • Nyíregyháza: 1 fő
  • Mosonmagyaróvár: 1 fő
  • Tatabánya: 1 fő
  • Nyírábrány: 1 fő
  • Gyál: 1 fő
  • Monor: 1 fő
  • Szombathely: 3 fő
  • Isaszeg: 1 fő
  • Veresegyház: 1 fő
  • Türje: 2 fő
  • Tököl: 1 fő
  • Szekszárd: 2 fő
  • Kővágószőlős: 1 fő
  • Budafok-Tétény: 1 fő
  • Dunaújváros: 2 fő
  • Ajkai kórház: 3 fő
  • Soroksár: 1 fő
  • Balatonlelle: 1 fő
  • Nagykovácsi: 2 fő (gyógyultak)
  • Bakonya: 1 fő
  • Bóly: 1 fő
  • Szeged: 7 fő (6 nem megerősített)
  • Cigánd: 1 fő
  • Pomáz: 2 fő
  • Kaposvár: 1 fő
  • Budaörs: 5 fő
  • Pannonhalma: 1 fő
  • Barcs: 1 fő
  • Százhalombatta: 2 fő
  • Érd: 2 fő
  • Mohács: 2 fő
  • Miskolc: 1 fő
  • Markaz: 1 fő
  • Diósd: 1 fő
  • Kisbér: 1 fő
  • Izsák: 1 fő
  • Újfehértó: 1 fő

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Mi várható ma a tőzsdéken?

Mi várható ma a tőzsdéken?

Csütörtökön nagyobb emelkedést láthattunk Amerikában, különösen a chipgyártó cégek esetében: nagyot ment a Micron és a Sandisk is. Ezt követően ma reggel Ázsiában többnyire az emelkedésé a főszerep, és Európában is jó hangulatú kereskedésre van kilátás.  Ami a gazdasági eseményeket illeti, ezúttal is az amerikai adatok hozhatnak nagyobb elmozdulásokat: délután érkezik a júliusi kiskereskedelmi forgalom, majd a Michigani Egyetem augusztusi fogyasztói hangulatindexe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×