Infostart.hu
eur:
386.23
usd:
331.62
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
A MÁV Start Zrt. 432-es sorozatszámú villamos meghajtású mozdonyokkal vontatott két személyszállító szerelvénye indulás előtt a Keleti pályaudvar 13-as és 11-es vágányán. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Megszólalt a MÁV a szerdai botrányról

Rossz munkaszervezés miatt maradt ki szerdán négy elővárosi vonat Budapest és Pécel között, nem pedig a mozdonyvezetők hiánya miatt - cáfolta a sajtóban megjelent híreket csütörtökön a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója.

A személyi felelősségre vonás nem marad el, mondta Loppert Dániel hangsúlyozva, hogy nincs hiány mozdonyvezetőkből, az a legjobban kereső állás a vasúttársaságnál. Átlagosan bruttó 650 ezer forint a fizetésük, egyes mozdonyvezetők bére pedig meghaladja a bruttó egymillió forintot.

Tavaly júniusban 1180 betöltetlen pozíció volt a vasúttársaságnál, amely idén júniusra 1073-ra, mintegy 10 százalékkal csökkent. Álláspontja szerint ez nem akkora hiány, amely hatással van a működésre. A teljes cégcsoport 38 ezer munkavállalójához képest 2,5 százalékot tesz ki, amelyet többletmunkával, illetve munkaszervezéssel könnyen át lehet hidalni.

A kommunikációs igazgató elmondta, hogy egyre kevesebb pénztárosra van szükség az utasok jegyvásárlási szokásainak változása miatt, egyre többen vesznek MÁV alkalmazáson vagy interneten jegyeket.

A jegypénztárakat fokozatosan kivezetik, illetve azokat utascentrummá szervezik át.

A jegyvizsgálóknál a betöltetlen pozíciókat munkaszervezéssel oldja meg a vasúttársaság - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a menetrend betartásához tárgyi feltételek is hiányoznak. A Cegléd-Szolnok vonalon a járatkimaradások jelentős része abból adódik, hogy a mozdonyok átlagéletkora 40 év. Ezen jelentősen javít majd a jövőre érkező 19 darab KISS motorvonat.

A MÁV közelmúltbeli problémás eseteiről itt írtunk részletesen.

Homolya Róbert elnök-vezérigazgató csütörtökön 18 órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége lesz.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×