Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
320.97
bux:
129577.39
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Facebook

Egy lépéssel közelebb a józsefvárosi álomhoz

Még idén megkezdődhet a józsefvárosi strand kútfúrása. Ha bebizonyosodik, hogy az egykori józsefvárosi piac területén a Széchenyi fürdőéhez hasonló gyógyvíz van, akkor elindulhat a 10 medencés strand tervezése, majd kivitelezése. A költségeket az állam, a kerület és a főváros közösen állná.

200 millió forintot csoportosított át a kormány az idei költségvetésben a józsefvárosi strand építésének előkészítésére – a döntés múlt héten jelent meg a Magyar Közlönyben. A forrásból még idén megkezdődhet a termálkút fúrása, az előzetes vizsgálatok szerint ugyanis az egykori józsefvárosi piac alatt a Széchenyi fürdőéhez hasonló, 70 Celsius-fokos gyógyvíz található – mondta az InfoRádiónak Sára Botond VIII. kerületi polgármester.

"A költségvetés módosítása az arról szólt, hogy a Miniszterelnökséghez, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárhoz kerül a forrás, ami azt jelenti, hogy ők majd kötnek egy támogatási szerződést a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-vel. Magához a kútfúráshoz le kell bonyolítani egy közbeszerzési eljárást. De én azt gondolom, hogyha minden optimista módon halad, akkor még ebben az évben a kútfúrás megtörténhet" – fogalmazott a kerület vezetője.

Ha a kútfúrás sikeres, megkezdődhet az engedélyes tervek készítése. A koncepció szerint egy 3 hektáros, 10 medencés, 450 fő befogadására alkalmas strand és élményfürdő épülne az egykori józsefvárosi piac területén – emelte ki a polgármester.

"Ez a koncepcióterv alapján egy gyűrű formájú fürdőt és a kiszolgáló épületeket tartalmazza. A létesítményben helyet kapna egy gyógyászati részleg, egy egészében működő élményfürdő kinti és benti medencékkel, egy gyermekrészleg, szaunák, gőzkamrák, nyári strandrész, illetve a szükséges kiszolgáló helyiségek – sorolta Sára Boton, kiemelve – 80 százalék fölött zöld terület is kialakításra kerülne."

A költségeket csak a pontos tervek elkészülte után lehet megbecsülni – mondta a polgármester, aki szerint az építkezést a kerület mellett az állam és a főváros is támogatná. A komplexum legkorábban 2022-ben nyílhat meg, a tulajdonosa az állam, az üzemeltetője a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. lehet.

Sára Botond szerint józsefvárosi piac rehabilitációja itt nem áll meg, az állam egy sport és szabadidős központot is létrehozhat a területen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×