Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
331.77
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Kövér László házelnök az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. július 8-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Kövér László: nem a Fidesznek fontos a Néppárt, hanem a Néppártnak a Fidesz

A kormányoldal csak átmenetileg, a jogállamiságról szóló viták lezárásáig vette le a napirendről a közigazgatási bíróságok megalakításának tervét - mondta az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatáról is beszélt a politikus.

Nem a törvény minőségével függ össze, hanem azzal a teljesen irracionális nyomásgyakorlással és támadássorozattal, amelynek Magyarország ki volt téve az igazságszolgáltatás átalakítása kapcsán, emelte ki Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában a közigazgatási bíróságok megalakításánal elhalasztásásával kapcsolatban.

Az Országgyűlés elnöke szerint ezt régóta Magyarország nemzetközi téren fellépő ellenfelei, illetve a magyar ellenzék is egyfajta eszközként használja arra, hogy bebizonyítsa, Magyarországon sérül a jogállamiság. "Ide koncentrálta a kritikáját, a támadásait. Itt voltak korábban is kudarcaink az Európai Unió intézményeivel folytatott vitákban" – fogalmazott a házelnök.

Emiatt érezték úgy, hogy

"politikai értelemben a konfliktus nem éri meg",

annak ellenére sem, hogy a kormány szerint a közigazgatási bíróságok által jobb lenne a magyar igazságszolgáltatás működése. "De eddig is elműködött ilyen bíróságok nélkül a magyar igazságszolgáltatás, ezentúl is elműködik" – fogalmazott a házelnök, aki szerint ez példa arra,

hogyha úgy látják, engedhetnek a saját álláspontjukból a kompromisszum érdekében, akkor ezt szívesen megteszik.

Most várják, hogy a másik oldal is méltányolja a gesztust, jegyezte meg a választmányi elnök.

Az Országgyűlés elnöke elmondta, hogy a közigazgatási bíróságok terve

átmenetileg került csak le a napirendről.

"Ha az idő megérik rá, elővehetjük újra. De ezt nem tervezzük a következő egy esztendőben, egész biztosan" – tette hozzá.

Kövér László arról is beszélt, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja szeretne maradni, mert az európai jövő befolyásolása szempontjából ott van jobb helye. A politikus azt is mondta ugyanakkor, hogy pártja kiváró állásponton van, nem dőlt még el, hogy kilép-e vagy marad. Úgy értékelte, hogy nem a Fidesznek fontos a Néppárt, hanem a Néppártnak a Fidesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×