Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
326.03
bux:
144796
2026. november 3. kedd Győző
Balog Zoltán lelkipásztor, korábbi miniszter a Budapest-Svábhegyi Református Egyházközség ünnepi istentiszteletén a XII. kerületi Felhő utcai templomban 2018. október 7-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Távozik a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület éléről Balog Zoltán

Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkárát választották meg a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület új elnökének, miután Balog Zoltán bejelentette lemondását a keddi közgyűlésen - közölte az egyesület.

Vízkelety Mariann, aki alakulása óta tagja a szervezetnek, a közgyűlésen azt mondta, elődjéhez híven, hasonló szellemben és elhivatottsággal szeretné végezni munkáját az egyesületben.

Az új elnök tagja a Százak Tanácsának, a Széll Kálmán Alapítványnak és több más nemzeti értékrendű civil szervezetnek - tették hozzá.

Balog Zoltán 2009. augusztus 29-től volt az egyesület elnöke, a későbbiekben tiszteletbeli elnökként tevékenykedik ott. Balog Zoltán 2012 és 2018 között az emberi erőforrások minisztere volt.

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület 1996-ban alakult a polgári, nemzeti és keresztény közéleti erők összefogása, a polgári értékek, erények megóvása és országos kiterjesztése érdekében. Az egyesület számos fontos és időszerű témában szervez társadalmi és szakmai egyeztetést, vitafórumot, kulturális eseményt, országos és határon túli rendezvénysorozatot a kitűzött célokért és a polgári gondolkodás kultúrájának ápolásáért.

Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Sorcserét hajt végre a Fidesz, Bóka János hátrébb lép a parlamenti munkában

Sorcserét hajt végre a Fidesz, Bóka János hátrébb lép a parlamenti munkában

Több parlamenti bizottságban is személycseréket kezdeményez a Fidesz és a Tisza. A kormánypárti javaslat szerint Bóka János frakcióvezető helyét az Európai Ügyek Bizottságában Hidvéghi Balázs venné át, aki 2019 és 2024 között EP-képviselő volt. Hidvéghi tagságát és alelnöki tisztségét a Társadalmi Részvétel Bizottságában Kardosné Gyurkó Kata kapná meg, az Egészségügyi Bizottságban pedig Horváth László helyére Szekeres Pál érkezne. A Tisza Rost Andrea helyett Borsós Gabriellát küldené a Magyarságpolitikai Bizottságba, az Élő Környezetért Felelős Bizottság alelnöke pedig Kaprinyák Tibor helyett Lontay László lenne. A javaslatok nem indokolják a cseréket, amelyekről még az Országgyűlésnek kell döntenie.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×