Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.23
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Kiderült, mi betegítette meg a négy szombathelyi iskola diákjait

A laboratóriumi vizsgálatok eredményei szerint calici vírus okozta a négy szombathelyi iskola diákjainak fertőzését, amely gyomor- és bélrendszeri panaszokat okozott.

Múlt csütörtöktől 338 diák betegedett meg, két tanuló került kórházba enyhe kiszáradási tünetekkel. A járványügyi vizsgálat során laboratóriumba küldött, 115 beteg székletmintái közül eddig 32-ben mutatták ki a calici vírust, 41 mintát még vizsgálnak - közölte Stánitz Éva megyei tisztifőorvos szerdán.

Szombathelyen csütörtökön négy általános iskolából 250 diák megbetegedését jelezték, másnapra a betegek száma meghaladta a 300-at, közöttük sajtóértesülések szerint ekkor már nemcsak diákok, hanem iskolai dolgozók és diákok családtagjai is voltak.

Az eset miatt vizsgálatot folytat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is. Korábban közölték: mintákat vettek az érintett főzőkonyhán készített ételekből, a felhasznált alapanyagokból, tisztító- és fertőtlenítőszerekből.

A Vas Megyei Kormányhivatal szerdai tájékoztatása szerint a minták laboratóriumi vizsgálata még tart, az eredményről később tájékoztatnak.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×