Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) munkatársai szemétszállító járműbe - kukásautóba - rakják, majd elszállítják a főváros XII. kerületének egyik mellékutcájából a lakosság által előző nap a járdára kitett, majd guberálók által időközben jócskán széttúrt lomot. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Jászai Csaba

Lomtalanítás - 150 ezer forintos büntetést is kaphatnak a lakók

Péntekig tartanak a lomtalanítási munkálatok a 3. kerületben. A Fővárosi Közterület-fenntartó Társaság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: fontos, hogy könnyen megközelíthetően, egy kupacba készítsék ki a lomokat a lakók. Horváth László hozzátette, hogy újrahasználati központokba is elszállíthatjuk a felgyülemlett lomot.

A harmadik kerületben április 23-án, hétfőn kezdődött meg a lomtalanítás, 27-én, pénteken az elszállítással be is fejeződik.

Horváth László, a Fővárosi Közterület-fenntartó Társaság szóvivője az InfoRádióban elmondta, hogy a lakókat hírlevélben tájékoztatják arról, hogy lomtalanításkor mit lehet kihelyezni, és mit nem. Nem lehet kihelyezni a háztartásokban naponta képződő kommunális hulladékot, az ipari, a mezőgazdasági, vagy a szolgáltatási tevékenység következtében keletkezett hulladékot, veszélyes hulladékot, építési törmeléket, gumiabroncsot, zöld hulladékot, földet, vagy olyan fajta elkülönítetten gyűjtött hulladékot, amelynek más gyűjtési rendszerben megvan az elszállítási formája.

"Az üvegnek, műanyagnak, fémhulladéknak megvan az elszállítási formulája, megvan a logisztikája"

- mondta, megállapítva, hogy nagyon sok olyan anyag kerül ki lomtalanításkor is, amit más gyűjtési rendszerben a Közterület-fenntartók elszállítanak.

Horváth László elmondta, hogy a felgyülemlett lomot egy kupacban helyezzük ki a járdára, méghozzá úgy, hogy gépjárművekkel, gyűjtőjárművekkel könnyen megközelíthető legyen.

"A lakók részéről az lenne a segítség, ha a lomokat egy kupacba téve, a lehetőségekhez képest minél kisebb területet elfoglalva készítenék ki"

- tette hozzá. A veszélyes hulladékokat (festékek, hígítók, autógumik) a lomtalanítások ideje alatt ideiglenes gyűjtőpontokra lehet leadni minden körzetben. Itt szakszerűen ártalmatlanítják ezeket az anyagokat, nem terhelik vele a környezetet, így nem kerül bele abba a lomkupacba, ami az ingatlanok elé kikerül.

Horváth László felhívta a figyelmet arra is, hogy

a lomokat 18 óra után helyezzék ki a lakosok, így a kupacok csak néhány óráig vannak kint a közterületen,

másnap reggel a Közterület-fenntartó munkatársai elszállítják azokat. Hozzátette, hogy szabálysértés esetén nagy összegű büntetésre számíthatnak a lakók.

"Közterületszennyezési szabálysértést követ el az, aki a jelzettől eltérő időpontban, vagy nem a kijelölt helyre helyezi ki a lomokat, ennek 150 ezer forint a büntetési tétele.

A közterület felügyeletek, és a fővárosi önkormányzati rendészeti igazgatóság munkatársai végzik az ellenőrzést" - mondta.

Horváth László elmondta, hogy Budapesten vannak Újrahasználati központok is, ahova elszállíthatjuk a felgyülemlett lomot, ha még hetek, esetleg hónapok vannak hátra az éves ingyenes lomtalanítási munkálatokig. A lakos ide térítés ellenében elvitetheti a lomokat, aminek költsége köbméterenként 7366 forint bruttóban.

"2016 nyarától kezdve van Budapesten két szemléletformáló és újrahasználati központunk, ahova bevihetők használati tárgyak, bútorok, amelyek más számára esetleg értéket jelenthet, és más számára még használható lehet.

2017 végéig 30 700 darab tárgyat vittek ide be, ennek jelenetős többsége bútor, ebből 21 500 tárgyat és bútort elszállítottak.

- tette hozzá. A lakosság mérlegelheti azt, hogy a lomkupacba teszi ki a tárgyat, ami utána megsemmisítésre kerül, vagy elviszi az Újrahasználati Központba, a 15. vagy 18. kerületbe, így a tárgy másnak örömet okozhat. Ha erre nincs mód, akkor marad az, hogy a tárgy a lomtalanítás alkalmával kikerül a közterületre.

"Az újrahasználati központok hétfőtől szombatig reggel nyolctól este nyolc óráig tartanak nyitva. Ezen kívül van még egy hulladékudvarunk a 22. kerületben a Nagytétényi úton. Ide beszállíthatják lomjaikat a vonzáskörzetben lakók" - emelte ki Horváth László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×