eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nagy változás jön a Balatonnál

Nagy változás jön a Balatonnál

Könnyebben elérhető lesz gépkocsival a Balaton északi partja, miután tavasszal átadják a 8-as út várpalotai elkerülő szakaszát, valamint ha megépül az R76-osnak az M7-est Keszthellyel összekötő szakasza. Ennek kivitelezőjét a közelmúltban hirdette ki az állami beruházó NIF.

Jelentős járműforgalmat vihet majd el az M7-esről a zsúfolt nyári hétvégéken, ha átadják a várpalotai elkerülőt a 8-as úton, ugyanis akkor

Székesfehérvártól Veszprémig kétszer két sávos, osztott pályás úton haladhatnak a gépkocsik

– írja a Magyar Idők. Az átadás néhány hónap múlva – az eredeti tervek szerint márciusban –, még a nyári szezon kezdete előtt megtörténhet.

Tekintve, hogy Balatonfürednek és más északi parti településeknek egyre nagyobb a vendégforgalma, nagy könnyebbséget jelent a főváros felől érkezőknek, hogy már Székesfehérvárnál letérhetnek a túlzsúfolt M7-esről, és Veszprém körzetéből néhány kilométer után elérik a tópartot.

A Várpalotát elkerülő kilenc kilométeres négysávos út két ütemben épül. A város déli határánál az első ütemet, míg Várpalotától délnyugatra a második ütemet kivitelezi a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. konzorciuma. Várpalota a 8-as út Székesfehérvár és Veszprém közötti szakaszán fekszik, ez a 28,8 kilométeres útvonal a tervek szerint 2018 végére válik teljes egészében kétszer két sávos gyorsforgalmi úttá.

Az R76-os részeként Keszthelyt is bekötik a gyorsforgalmi hálózatba.

Az út a Keszthelyt és Hévízt elkerülő 71-esbe torkollik, amely végigfut a tó északi oldalán, így könnyebbé teszi az elérést az M7-es irányából.

A Közbeszerzési Értesítőben a közelmúltban megjelentek szerint az R76-os gyorsútnak az M7-es autópályától Fenékpusztáig tartó 8,6 kilométeres szakaszát a Strabag építi meg. A 38,8 milliárd forintos beruházás során az M7-es holládi csomópontja és Fenékpuszta között Battyánpusztát és Balatonszentgyörgyöt elkerülve épül meg új nyomvonalon. Az eddig használt 76-os főút a lassabb járművek, illetve a helyi forgalom számára továbbra is elérhető marad. A most felépülő szakaszon körforgalmú csomópontot építenek az M7-es holládi csomópontjánál, fel- és lehajtó épül 75101 jelű út keresztezésében, és Balatonszentgyörgynél szintén csomópontot alakítanak ki a 7501-es út keresztezésében a 76-os főúthoz.

Összesen kilenc felüljárót és két aluljárót adnak át. A leendő zalaegerszegi tesztpályához kapcsolódva

az R76-ost okosútként fogják kialakítani

– erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt a tesztpálya tervezői szerződésének aláírásakor. Az útszakasz adatokat gyűjt majd a környezetéről, a forgalomról, és továbbítja az intelligens járműveknek.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×