Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Kiderült, van-e közszereplő gyanúsítottja az Alstom-ügynek

Kiderült, van-e közszereplő gyanúsítottja az Alstom-ügynek

Szakértők vizsgálódnak, valamint jogsegélyekre várnak a Gyurcsány-kormány Alstom-féle metróbeszerzése kapcsán indult nyomozásban. A nyomozó ügyészek három gyanúsítottat találtak eddig, egy lehetséges gyanúsítottat továbbra is köröznek. Közszereplő egyelőre nem érintett az ügyben.

Egy sor igazságügyi szakértői vélemény készült az Alstom-ügyben folyó nyomozás részeként – írja a Magyar Idők. A lap értesülései szerint könyvszakértői vélemény mellett pénzpiaci, költségvetési, adó-, könyvelői, igazságügyi és informatikai szakvélemény is készül a perrendszerű bizonyítás érdekében.

2016 szeptembere óta tart a nyomozás a 2-es és a 4-es metróvonal, illetve a 2006-ban beszerzett francia Alstom metrókocsik ügyében. Egy Medgyessy Péter volt szocialista kormányfőhöz köthető cég a metrókocsi-szerződés aláírása után nem sokkal mintegy 180 millió forintnak megfelelő eurót kapott tanácsadás címén az Alstomtól. Az eddigi információk szerint az összegből mintegy 70 millió forint később a politikus feleségének a számlájára került. Az ügyben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen – emlékeztet a napilap.

Előzőleg az Európai Csalás Elleni Hivatal megállapította, hogy a 4-es metró építésekor kiemelkedő súlyú szabálytalanságokat és hibákat követtek el. A vizsgálat szerint a projekthez kötődő szabálytalanságok becsült pénzügyi összhatása mintegy 167 milliárd forint. Costopulos Orestistől, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője azt mondta: az Alstom-ügyben eddig három személyt hallgattak ki gyanúsítottként, bűnsegédként, valamint gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt. A gyanúsítottak egyike sem közszereplő, egy lehetséges gyanúsítottat – Terner Gézát – pedig köröznek.

Utóbbi személy állítólag Izraelben bujkál, kiadatása reménytelennek tűnik. A KNYF a tényállás felderítése érdekében külföldi – francia és brit – hatóságokhoz fordult jogsegélykérelemben. A nyomozó ügyészek április 3-ig nyomozhatnak; a nyomozás határidejét eddig háromszor hosszabbították meg.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak a visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×