Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
330.88
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Keresztet vetettek a Lidlre

Kőkeresztet állítottak a Lidllel szemben Csepelen.

Kőkeresztet állítottak fel és szenteltek meg vasárnap kora este a csepeli Ady Endre úton található Lidl áruházzal szemben.

A fehér műkő kereszt a talapzattal együtt három méter magas, és kovácsoltvas kerítés fogja körbe - tudósít a Magyar Idők.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke az esemény kapcsán közölte, hogy a keresztet az ő kezdeményezésére a kereszténység nemzet- és közösségmegtartó szerepének erősítése, a keresztény értékek megőrzése érdekében állítják fel.

Csepel két kőfeszületét tavaly újíttatta fel az önkormányzat a helyi lakosság örömére. Advent első vasárnapján avatták fel a harmadikat, az esemény beharangozója szerint ott, ahol a legnagyobb szükség van: az áruházzal szemben. Ezen a környéken régóta nincs már feszület, és mint ismeretes, a Lidl áruházlánc szeptemberben keltett nagy botrányt azzal, hogy egyik termékükről kiretusálták a csomagoláson látható templom kőkeresztjét.

Egészen pontosan megfosztották jelképeitől a görög ételek csomagolásán található templomokat, például Santorini híres Anastasis-templomát. A csomagolásban történt változásokat rengeteg vásárló kifogásolta, többek között arra hivatkozva, hogy ami történt, az a történelem megmásítása és a vallási érzékenység megsértése.

Az utak mellett felállított kereszteknek nagy hagyományuk van Európában, így Magyarországon is. A feszület azt szolgálja, hogy aki nem tud eljutni az Isten házába, elhaladva előtte, útközben is mondhasson egy fohászt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×