eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Egyre jobban fogyunk

Egyre jobban fogyunk

A halálozások számának emelkedése, valamint a születések csaknem azonos számával magyarázza a természetes népességfogyás növekedését a KSH.

Nőtt a természetes fogyás 2017 első öt hónapjában, mivel az előző év azonos időszakához képest többen haltak meg, a születések száma pedig szinte azonos volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A közlemény szerint

idén január és július között 52 056 gyermek jött világra, 32-vel több mint tavaly,

ez azonban 0,1 százalékkal elmaradt az akkori születésszámtól. 2016 szökőév volt, így az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. Ennek figyelembevételével a szökőnaphatástól megtisztított születésszám az előző év azonos időszakához képest 0,4 százalékkal magasabb volt.

Januárban 0,4 százalékkal, májusban 10 százalékkal emelkedett a születések száma, ugyanakkor a többi hónapban kevesebb gyerek jött a világra, mint az előző év azonos hónapjaiban. A legnagyobb csökkenés júliusban következett be.

Az év első hét hónapjában 78 583-an haltak meg, ami 5028-cal több elhunytat és 6,8 százalékos emelkedést jelent. A szökőnaphatást figyelembe véve a halálozások számának emelkedése valamivel nagyobb mértékű, 7,4 százalék volt.

Ezen belül a legnagyobb növekedés január-februárban történt, amikor a halálesetek száma átlagosan 25 százalékkal emelkedett.

Ezt követően március-májusban 3 százalékkal nőtt az elhunytak száma, majd júniusban 2,6, júliusban pedig 7,1 százalékkal csökkent. Az év eleji jelentős halálozási többlet hátterében a tetőző influenzajárvány állhatott.

A halálozások számának emelkedése, valamint a születések közel azonos számának következtében a természetes fogyás a 2016. január-júliusi 21 467-tel szemben 26 527 fő volt, ami 24 százalékos emelkedést jelentett.

A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant.

A január és július között megkötött 28 158 házasság 5,4 százalékkal, számszerűen 1616-tal volt kevesebb az előző év azonos időszakánál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának csökkenése némileg kisebb mértékű volt. A januári 1,9 százalékos és a júniusi 6,5 százalékos emelkedés mellett, a többi hónapban csökkent a frigyek száma.

Idén július végéig ezer lakosra 9,2 élveszületés és 13,8 halálozás jutott.

Az előbbi 0,1, az utóbbi 0,9 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,9 ezrelékponttal, 4,7 ezrelékre emelkedett.

Az év első hét hónapjában ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,9 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január-júliusához képest. A házasságkötési arányszám 5 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×