Infostart.hu
eur:
362.68
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Néma leventék sora ül a parlamentben

Összesen tizenkilenc országgyűlési képviselő maradt csendben 2017-ben, ők egyetlen alkalommal sem szólaltak fel a parlament tavaszi ülésszakán – derült ki a Magyar Nemzet összesítéséből.

Továbbra is tartja „némasági fogadalmát” például a fideszes Bíró Márk, aki hetedik éve nem beszél az Országgyűlésben.

Nem volt mondanivalója a szintén kormánypárti Fradi-vezérnek, Kubatov Gábornak sem, aki Zombor Gáborhoz, a volt egészségügyi államtitkárhoz és a fideszes Révész Máriuszhoz hasonlóan egyik ügyhöz sem szólt hozzá tavasszal.

Hozzájuk hasonlóan néma maradt Kövér László is, aki házelnökként ugyan rengeteg ülést vezényelt le, de képviselőként nem szólalt fel.

Szintén nem mondott parlamenti beszédet Mengyi Roland, Simonka György, és Farkas Flórián is hallgatott egész tavasszal.

Az ellenzéki képviselők közül a Demokratikus Koalíció (DK) tagjai a legpasszívabbak, a párt ugyanis a Népszabadság bezárása óta – a kétharmados törvények kivételével – bojkottálja a parlamenti üléseket és szavazást.

Ennek megfelelően nem szólalt fel a tavaszi ülésszakban Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, valamint Vadai Ágnes, Oláh Lajos és Varju László képviselők sem.

A szocialisták közül néma maradt Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, valamint Tóbiás József korábbi pártelnök is - ismertette a Magyar Nemzet.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×