Infostart.hu
eur:
385.78
usd:
331.59
bux:
120731.06
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Lesz még lezárás a Róbert Károly körúton

Egy kétszáz méteres részt kihagytak a felújításokból.

Az érintett terület a Róbert Károly körút-Váci út kereszteződése, illetve a csomópontba bevezető és onnan kivezető, nagyjából 100-100 méteres útszakasz.

Mivel a Budapesti Közlekedési Központ kommunikációja az volt, hogy a nyolc hónapig tartó, 1,35 milliárd forintos költségű munkálatok során „az áthaladó közúti, közösségi közlekedési és gyalogos forgalom folyamatos biztosításával a vállalt határidőre elkészült a Róbert Károly körút Árpád híd és Vágány utca közötti két és fél kilométeres szakaszának teljes rekonstrukciója”, az atv.hu megkérdezte a BKK-t, miért maradt ki az érintett rész.

A válasz szerint ezt a szakaszt az M3-as metró felújítása után teszik rendbe, mert a metrópótlás idején itt járnak majd a buszok, amelyek a szokásosnál lényegesen jobban terhelik az útpályát. Emellett a a metrófelújítással járó födém-szigetelési munkák is érintik majd a Váci útnál lévő szakaszt.

Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Nemzeti petíciót indít a kormány az ukrajnai uniós támogatások kapcsán, februárban pedig két napra elosztva érkezik a 13. és a 14. havi nyugdíj első részlete – derült ki a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette az új, 100 milliárdos otthoni energiatárolási program részleteit, valamint a téli időjárási helyzetről szóló belügyminiszteri beszámolót is: bár a hideg miatt továbbra is érvényben van a vörös kód, az ország működése és az ellátás zavartalan.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×