eur:
388.71
usd:
361.71
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

A Zalaegerszegen végzett mérnököknek szinte biztosan lesz munkájuk

Együttműködési megállapodást kötött a duális mérnök- és informatikaképzésről a Pannon Egyetem a zalaegerszegi és nagykanizsai képzési központtal - közölte Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere.

"Zalaegerszegen a műszaki felsőoktatás 2002-ben indult el, és azóta minden itt végzett mérnök azonnal el tudott helyezkedni, sőt a városban, a megyében és a régióban működő cégek és vállalkozások részéről folyamatosan kapjuk azt a jelzést, hogy ennek a mérnöklétszámnak a háromszorosát is tudnák alkalmazni. Jövő év végéig 2500 új munkahely jön létre Zalaegerszegen és igen jelentős a mérnök és informatikus igény" - hangsúlyozta Balaicz Zoltán.

"Zalaegerszeg volt országosan az első, ahol Kecskeméttel egy időben, 2012-ben elindult a duális mérnökképzés, ez 2014-ben kiegészült a duális közgazdasági képzéssel. Szintén az országban elsőként határoztuk el egy zalaegerszegi duális képző- és innovációs központ létrehozását. Az együttműködési megállapodás arról szól, hogy a Pannon Egyetem égisze alatt működő zalaegerszegi és nagykanizsai képzési központok együtt fognak működni, és a duális informatikai és a duális mechanikai, mérnöki képzésben olyan portfóliót szeretnénk a továbbtanulni szándékozó fiatalok elé tárni, ahol nemcsak jó helyen tudnak továbbtanulni, hanem az elhelyezkedésüket is szinte biztosan tudjuk garantálni. Egyébként Zalaegerszeg Önkormányzata amellett, hogy ezt a duális képzés-innovációs központot saját finanszírozásban létrehozza, megalapított egy olyan önkormányzati, felsőoktatási ösztöndíjat, amely azt jelenti, hogy minden olyan fiatalnak, aki vállalja, hogy a Pannon Egyetem mérnöki karának zalaegerszegi duális mechatronikai mérnöki képzésén tanul tovább, az önkormányzat tizenötezer forint ösztöndíjat ad" - jelezte a polgármester.

"A duális képzésnek az a lényege, hogy gyakorlati képzést is nyújtson. A Zalaegerszegen 2012 óta zajló duális képzésből szerzett tapasztalataink nagyon jók, tizenhét megyei vagy városi vállalkozás kapcsolódott be az oktatásba. Az az igazán nagy előnye, hogy nem egy ismeretlen fiatalt kell majd kiválasztani a diploma átvétele után, hanem a tanulmányaik alatt ezek a fiatalok az elméleti képzést megkapják az egyetemen, a gyakorlati oktatásban ott vannak a cégeknél. A vállalkozás így olyan plusz munkaerőhöz tud jutni, a diploma átvétele után, akiről pontosan tudja, milyen munkára számíthat. Ez előnyös a hallgatónak, a cégnek és a városnak is" - fűzte hozzá Balaicz Zoltán.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×