Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Glattfelder: folytatódhat az ipari termelés bővülése

A júliusi, kedvező adatok alapján az év második felében is az ipari termelés bővülésére lehet számítani Magyarországon - hangsúlyozta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett első becslését kommentálva.

Az adatok szerint az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal haladta meg júliusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal.

Glattfelder Béla szerint a több mint 3 százalékos növekedés nagyon kedvező, főleg annak fényében, hogy júniusban nagy, 11 százalékos emelkedés volt, és a bázis is magas volt, hiszen tavaly júliusban 12 százalék körül bővült az ipari termelés.

Az államtitkár hozzátette: azt figyelembe véve is jó a júliusi adat, hogy az év hetedik hónapjában már beindultak a szabadságolások és az emiatti gyárleállítások. Munkanaphatás ezúttal nem befolyásolta az adatokat, az idén júliusban ugyanannyi munkanap volt, mint egy évvel korábban - mondta el Glattfelder Béla.

Bár a részletes ipari termelési adatok később állnak majd rendelkezésre, előző hónapok alapján a feldolgozóipari ágazatok és elsősorban a gépjárműgyártás húzhatta az ipari termelés növekedését - hangsúlyozta az államtitkár.

Glattfelder Béla az ipari növekedési kilátásokról elmondta: a külpiaci kereslet a magyar termékek iránt meglehetősen magas, különösen igaz ez a gépjármű megrendelésekre, így az év második felében is emelkedhet az ipari termelés.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

2025-ben is kiadta azt a listát a Global Firepower (GFP), melyen a világ országait rangsorolják aszerint, hogy különféle számokban kifejezhető mutatók alapján mennyire rendelkeznek ütőképes haderővel. A lista leglátványosabb változása, hogy Kína immáron holtversenyben van az eddig egyértelmű második helyezett Oroszországgal, az orosz harcjármű-állomány pedig az ukrajnai háború miatt alaposan megcsappant. A listát sok kritika éri amiatt, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe azokat a számban nem mérhető tényezőket, melyek akár háborúdöntők is lehetnek, ilyen a technológiai színvonal, a képzettség vagy a parancsnoki lánc szervezettsége, mindenesetre egyfajta érdekességként érdemes lehet végigfutni a GFP új összesítésén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×