Infostart.hu
eur:
389.11
usd:
330.18
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Élményterápiás tábor szívbeteg gyerekeknek

Idén első alkalommal szerveztek veleszületett szívbetegséggel élő gyermekek és testvéreik számára élményterápiás tábort Zalaszabarban, ahol a kalandpark bevételéből - mostantól már az Erzsébet-program támogatásával - évek óta rendszeresek a gyógyulófélben lévő gyerekeknek szóló ingyenes táborok.

A Zobori KalandoZoo-t és az annak keretében működő Holnapocska Tábort alapító Szabadics Zoltán és felesége, Szabadicsné Rádi Éva ezen a nyáron hat térítésmentes tábort szervezett több mint 80 önkéntes közreműködésével. Az élményekkel gyógyító táborozások anyagi hátterét részben a kalandpark bevételei biztosítják, ez évtől pedig az Erzsébet-program is támogatást nyújt a működéshez.

A napokban veleszületett szívbetegséggel élő gyerekek foglalták el a tábort - a 29 érintettet 11 testvér is elkísérhette -, ahol az Országos Kardiológiai Intézet (OKI) vezető szakemberei és munkatársai, valamint a csatlakozó civilek önkéntes munkájával zajlik az élményterápia. A 29 gyerek közül ketten szívátültetésen estek át, többen pedig még további műtétekre várnak.

Mint Ablonczy László, az OKI Gyermekszív Központ gyermekkardiológiai osztályának helyettes vezetője elmondta: ahhoz, hogy ezek a gyerekek visszakerüljenek a normális életbe, nagyon fontosak az ilyen lehetőségek. Ez a "kalandtábor" valójában életmódtábor, mert megmutatják számukra, hogy ők is képesek ugyanúgy élni, mint egészséges társaik, s ennek a gyógyulásban legalább akkora szerepe van, mint az orvosi beavatkozásoknak.

Prodán Zsolt szívsebész, az OKI Gyermekszív Központ csecsemő- és gyermekszívsebészeti osztályának főorvosa szerint a végeredmény rendkívül látványos. Kívülről senki nem tudja megállapítani, hogy melyik gyerek milyen szívsebészeti, vagy gyógyszeres kezelésen esett át, merthogy mindegyikük egyforma sebességgel rohan, mászik, küzd, és jól érzi magát.

Tordas Dániel, az OKI Gyermekszív Központjának munkatársa, a tábor önkéntes orvosaként elmondta, a szívbetegséggel született és szívműtéteken átesett gyermekek otthon nagyon szoros védőhálóban élnek. Számukra különösen fontos, hogy életre szóló élményeket és barátokat szerezhetnek az itt töltött egy hét alatt.

Vereckei Ákos olimpiai bajnok kajakozó szintén ellátogatott a zalaszabari táborba, ahol úgy fogalmazott: azoknak a gyerekeknek, akiket hosszabb-rövidebb időre kiszakítottak a normális életből, ez a tábor segít abban, hogy újra megtanuljanak nevetni, szaladni és élvezni a mindennapokat.

Erdős Balázs, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pályázati programvezetője azt mondta: az Erzsébet-program a fennállásának első négy évében több mint 600 ezer ember számára nyújtott pihenési lehetőséget, ebből több mint 300 ezer a gyermek. A Holnapocska Táborral kialakított együttműködés új elem a programban, amellyel hosszú távra tervez az alapítvány.

Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 24. 15:00
×
×
×
×