Az Európai Bizottság további pénzügyi segítségnyújtás lehetőségét vizsgálja a menekültáradat kezeléséhez Magyarországnak, Görögországnak és Ausztriának - közölte a menekültügyi biztos. Dmitrisz Avramopulosz elmondta: az európai uniós tagállamok közül Olaszország és Görögország mellett Magyarország van a legjobban kitéve a menekültáradatnak. A bizottság csütörtökön Budapesttől egy átszámítva 2 és fél milliárd forintos rendkívüli segélyre vonatkozó kérést kapott, amelyet az uniós hatóságok késlekedés nélkül kezelni fognak. Közben Hende Csaba honvédelmi, és Pintér Sándor belügyminiszter bejelentette: megfelelően halad a magyar-szerb határon a határzár építése, tartható az augusztus végi határidő.
Az unió és Magyarország elemi érdekének tartja a modernkori népvándorlás megállítását a kormányszóvivő. Kovács Zoltán hangsúlyozta: fontos, hogy eljusson a kormány üzenete a már úton lévőkhöz, mert a statisztikák szerint a legtöbbjükről kiderül, hogy gazdasági bevándorlónak számít, így nem is kaphatna menekültstátust.
Megnyitott a Nyugati pályaudvari tranzitzóna is - közölte a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság. A menekültek alapvető közegészségügyi és higiénés feltételeit biztosító első tranzitzónát szombaton a Keleti pályaudvar előtti aluljáróban, a másodikat pedig szerdán a Déli pályaudvarnál alakította ki a főváros.
Júniusban jelentősen javult az ország külső pénzügyi pozíciója. Az MNB adatai szerint a folyó fizetési- és a tőkemérleg együttes többlete csaknem 1,3 milliárd euróra nőtt a májusi 860 és az áprilisi 750 millió euróról. Ezen belül a kereskedelmi többlet nőtt, míg a szolgáltatások és az idegenforgalmi többlet lényegében a második negyedévben szokásos szinten maradt.
2,7 százalékkal nőtt a magyar GDP a második negyedévben, az előző év azonos időszakához viszonyítva. A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint, a növekedést alapvetően az ipar teljesítményének bővülése okozta, amely ugyanakkor kisebb mértékű volt, mint az előző negyedévben.
Jövő héttől várhatják az OTP forinthitellel rendelkező ügyfelei az elszámoló levelet - közölte a társaság vezérigazgató-helyettese. Bencsik László az InfoRádióban elmondta: 10-12 milliárd forintot kell visszafizetniük az ügyfeleknek, vagy csökkenteni a hitelüket. Hozzátette: az összesen 1 millió 200 ezer forinthiteles ügyfél közül 600 ezer embernek van még élő forinthitel-szerződése, vagy olyan lejárt szerződése, amelyhez kapcsolódóan a banknak visszatérítési kötelezettsége van.
A terméktanáccsal közösen dolgoz ki intézkedéseket a tejpiaci helyzet kezelésére a Földművelésügyi Minisztérium. A tárca a szakmai szervezetek csütörtökön közzétett állásfoglalására reagált, amelyben azonnali kormányzati és uniós döntéseket sürgettek a többi között a túlkínálat miatt. A szakmai szervezetek azt is javasolták, hogy 2016-tól a tej kerüljön az 5 százalékos áfa-körbe. A szaktárca szerint erre a költségvetési egyensúly miatt nincs lehetőség.
Az import takarmányszója kiváltásával GMO-mentes élelmiszer lesz a tej - jelentette be az agrártárca parlamenti államtitkára. Nagy István a Hajdúsági Expo-n hozzátette: az évi 700-750 ezer tonnára tehető szójaimport kiváltásához Magyarországnak új fehérje programra van szüksége.
Görögországnak még pénteken az euróövezeti pénzügyminiszterek elé kell terjesztenie a parlament által jóváhagyott segélycsomagot. A képviselők hosszú vita után délelőtt fogadták el a 3 évre szóló 86 milliárd eurós európai pénzügyi segítséget és a hozzá kapcsolódó feltételeket. Görögország a harmadik segélycsomag nélkül fizetésképtelenné válna és az augusztus 20-án esedékes 3,2 milliárd eurós hitelrészletet sem tudná törleszteni az Európai Központi Banknak.
Ukrajnában ismét kilátásba helyezték a hadiállapot bevezetését ha súlyosan kiéleződik a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus. A helyzet nagyon feszült. Orosz és szakadár csapatok összevonása zajlik közvetlenül a frontvonal mentén - közölte az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács elnöke. Oekszandr Turcsinov szerint igen nagy a valószínűsége annak, hogy Oroszország felrúgja a minszki megállapodást.
Felvonták az amerikai zászlót az újra megnyitott havannai nagykövetségen. Az avató ünnepségén John Kerry külügyminiszter azt mondta: Kuba sorsát maguknak a kubaiaknak kell meghatározniuk, de hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok határozottan fel fog lépni az emberi jogok védelmében. Az amerikai zászló felvonásán részt vett ugyanaz a 3 volt amerikai tengerészgyalogos, aki több mint fél évszázaddal ezelőtt leeresztette azt.
Igazi dráma zajlott a Kőröshegyi völgyhídnál





