Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.28
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Majdnem kész a Komárom környéki gátrendszer

Közel 90 százalékos a Komárom és Almásfüzitő közötti gátrendszer készültsége. Az új létesítmény már most nagyobb biztonságot nyújt a korábbi gátaknál, és megkönnyíti egy rendkívüli árvíz kivédését - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) az MTI-vel.

Németh József igazgató tájékoztatása szerint a 7,2 milliárd forintos beruházás legjelentősebb eleme, hogy közel öt kilométer hosszan új gát épült a Bécs-Budapest vasúti fővonal mellett. Itt korábban a vasúti töltés látott el védelmi feladatot, árvízkor vasútforgalom sebességét korlátozták, sokszor teljes vágányzárat rendeltek el.

A legnagyobb szerkezeti módosításra a komáromi személypályaudvar közelében kerül sor. Itt jelenleg a korábbi kőburkolatú földtöltés helyett árvízvédelmi fal és burkolt töltéskorona készül, és egyméteres agyagréteg építésével javítanak a gát vízállóságán.

A munkák során a létesítménybe közel hatszázezer köbméter anyagot építettek be, amelynek felét vízi úton szállították, ezzel mintegy 25 ezer teherautó-fordulóval kevesebb forgalom terhelte a környezetet. A projekt megvalósításán naponta 120-130 fő dolgozik, a teljes gátrendszer várhatóan szeptember végére készül el.

A beruházás ütemezését többször is át kellett szervezni, 2014-ben a nagy csapadék miatt állt a munka, majd az új védmű nyomvonalát is módosítani kellett, mivel Szőnynél egyedülálló régészeti leletre, egy római kori fürdőkomplexumra bukkantak.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×