Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Nem lesz plusz óraleolvasás a közműszolgáltatóhoz kerülőknél

Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltatóhoz más szolgáltatótól átkerülő fogyasztóknál nem lesz rendkívüli óraleolvasás, az átadás-átvétel keretében zajló óraegyeztetés az ügyfeleken keresztül, diktálás formájában történik; minden szolgáltatónál normál menetrendje van az óraleolvasásnak - mondta az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy csalók magukat az ENKSZ vagy a Főgáz munkatársának kiadva jutnak be lakásokba és rabolják ki azokat.

Felkai György úgy fogalmazott: az "ügyeskedők" kihasználják azt, hogy a földgázszolgáltatás piacán nagy átrendeződés zajlik. A csalók vagy szerelés címszóval, vagy pedig besurranó tolvajként próbálnak értékeket szerezni, pénzhez jutni.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az ENKSZ munkatársai előre egyeztetett időpontban, egyenruhában jelennek meg, és igazolniuk kell magukat, ennek elmaradása esetén már gyanakodhat a fogyasztó - mondta. Hozzátette: szerelőik, leolvasóik nem kérnek a helyszínen pénzt, és nem kérhetik el a fogyasztók igazolványait sem.

Az ügyfelek átadás-átvételével kapcsolatban Felkai György elmondta: azok a lakossági fogyasztók, akiket az ENKSZ vesz át, online maguk is elindíthatják a bejelentkezést, ha nincs tartozásuk. Tartozás esetén a régi szolgáltatóval kell rendeznie az ügyfélnek a hátralékot, addig nem kezdik meg a szolgáltatást az érintettnél - tette hozzá.

Felkai György szólt arról is, hogy 2016 végére valamennyi lakossági földgázfogyasztó a nemzeti közműszolgáltatás alá fog tartozni, és mindenki jobb szolgáltatásban részesül, alacsonyabb áron.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×