Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Novák Katalin: az idősek körében is népszerű az Erzsébet-program

Negyven különböző szálláshelyen tudnak jelképes összegért üdülni a nyugdíjasok az Erzsébet-program keretében - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap, hangsúlyozva: idén a tavalyinál másfélszer több idős kapcsolódhat be a programba.

Novák Katalin beszámolt arról, hogy harmincezer nyugdíjas fürdőhelyeken kap kedvezményt, míg 28 ezren üdülni tudnak a program keretében idén.

Az államtitkár elmondta: az Erzsébet-utalványokból származó mintegy 3 milliárd forintnyi bevételt az állam további 3 milliárd forinttal egészíti ki. Ebből gyermekek, családok, fogyatékkal élők és határon túli fiatalok szociális üdültetését is támogatni tudják.

Idén nagy hangsúlyt kap a Kárpátalján élő fiatalok támogatása - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×