Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

GVH: több az üdülési joggal kapcsolatos eljárás

Az idén több eljárást folytat a Gazdasági Versenyhivatal az üdülési joggal kapcsolatban a korábbiaknál - mondta Basa Andrea, a Gazdasági versenyhivatal szóvivője az M1 aktuális csatornán pénteken.

A szóvivő tájékoztatása szerint öt versenyfelügyeleti eljárás folyik, illetve egy utóvizsgálat. Az utóvizsgálatban a hivatal azt vizsgálja, hogy korábbi határozatának miként tesznek eleget a vállalkozások.

Basa Andrea többek között felhívta a figyelmet arra, hogy az üdülési jogról aláírt szerződések esetében 14 naptári napos elállási jog illeti meg a vásárlót, és ennek lejárta előtt szabálytalan bármilyen előleg megfizettetése. Az elállási jogot nem befolyásolja az sem, ha a szerződés megkötéséért valamilyen kedvezményes wellness-hétvégét nyújtanak a fogyasztónak - tette hozzá.

A leggyakoribb szabálytalanságok között említette a szóvivő azokat az eseteket, amikor azonnali döntésre ösztönzik a vásárlókat, például azzal, hogy valamilyen, csak az adott időben érvényes kedvezményt ajánlanak.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×