eur:
389.25
usd:
360.86
bux:
68474.79
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Végső határidőt kaptak a gazdasági társaságok a változtatásra

Végső határidőt szabott a jogalkotó arra, hogy a gazdasági társaságok és szövetkezetek összhangba hozzák létesítő okirataikat az új Polgári Törvénykönvvvel - mondta az InfoRádiónak Szira Éva, a Budapest Környéki Törvényszék bírája. A témával bővebben a Paragrafus című jogi magazin foglalkozik.

"Azok a gazdasági társaságok és szövetkezetek, amelyek 2014. március 15-e után valami miatt módosították a létesítő okiratukat, a Polgári Törvénykönyv szabályaihoz kellett igazítaniuk a társasági szerződésüket illetve alapszabályukat" - mondta Szira Éva.

Hozzátette: "de nem mindenki módosított tavaly, a törvényalkotó adott egy végső és utolsó határidőt: a betéti és közkereseti társaságoknak március 15-ét, a szövetkezeteknek június 15-ét arra, hogy - ha ez eddig nem történt meg - a társasági szerződésüket illetve alapszabályukat hozzák összhangba az új Polgári Törvénykönyvvel és nyújtsanak be változásbejegyzési kérelmet a cégbíróságokhoz."

A Budapest Környéki Törvényszék bírája elmondta: "sajnos ezt csakis ügyvédi közreműködéssel lehet megtenni, hiszen ez ugyanolyan változásbejegyzési kérelem, mint bármely más beadvány, amit a cégbíróságoknak benyújtanak. A jogi képviselő el tudja dönteni azt, hogy szükséges a létesítő okirat módosítására.

"A törvény kivételt is ad, hogy mely szervezeteknek nem kell azért módosítani a létesítő okiratukat, mert életbe lépett az új Ptk. A közkereseti és betéti társaságok esetében, ha a vezető tisztségviselőt nem ügyvezetőnek nevezik, hanem képviselőnek vagy üzletvezetőnek, ahogy szokás, és nem tartalmaz konkrét, paragrafusra történő utalást a korábbi társasági törvényre, a Gt.-re, akkor nem kell módosítaniuk a társasági szerződésüket. Szövetkezetek esetében ugyanez a szabály: az, hogy az alapszabály a vezető tisztségviselőt minek nevezi, nem ok a módosításra és az sem, ha általánosságban utal a korábbi szövetkezeti törvényre az alapszabály, azonban itt több változás következett be a működési szabályokban, mint a gazdasági társaságoknál, ezért nagy valószínűséggel a legtöbb szövetkezetnek módosítaniuk kell az alapszabályukat, ez alól kivétel a lakásszövetkezetek csoportja" - foglalta össze Szira Éva.

Decemberi cégjegyzéki adatok szerint több mint százezer olyan betéti és közkereseti társaság van, amelyik még nem helyezkedett az új Polgári Törvénykönyv hatálya alá.

További részleteket a Paragrafus című jogi magazin február 5-i adásában hallgathat meg.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×