Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

FÕKÉTÜSZ: idén senki nem halt meg szén-monoxid-mérgezésben Budapesten

Idén senki nem vesztette életét szén-monoxid-mérgezés következtében Budapesten, a Fővárosi Kéményseprőipari (FÕKÉTÜSZ) Kft. és a lakosság együttműködésének köszönhetően - jelentette ki a társaság igazgatója szerdán Budapesten.

Kovács Balázs a fűtési szezon megkezdése alkalmából tartott sajtótájékoztatón közölte: az egyre javuló kapcsolatot jelzi, hogy az idén a lakások 91 százalékában tudták ellenőrizni a kéményeket, míg ez az arány 2010-ben csak 75 százalékos volt.

Hozzátette, hogy 4 éve még 35 ezer életveszélyes kéményt találtak, az idén pedig csak 9 ezret.

A cégvezető úgy vélekedett: az ellenőrzések hatékonyságát javította a szabályozás változása. Ugyanis immár pótdíjat kell fizetniük azoknak, akikhez nem jut be a kéményseprő és nem tudja ellenőrizni a kéményeket. Újdonság az is, hogy online felületen lehet kérni SMS-, illetve e-mail értesítést a kéményseprők látogatásának időpontjáról, és ezzel a lehetőséggel egyre többen élnek.

Arról is szólt, hogy a kerületi önkormányzatokkal együttműködve már 1500 szén-monoxid-jelző készüléket juttattak el pályázat alapján szociálisan rászoruló családokhoz.

A kéményseprők pedig, akik már inkább technikusi feladatokat látnak el, a legmodernebb műszerekkel vizsgálják a fűtő-melegítő berendezéseket, illetve az azokhoz kapcsolódó kéményeket - mondta Kovács Balázs.

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy Budapesten 700 ezer háztartás összesen mintegy egymillió kéményt használ. A kémények megfelelő működése pedig rendkívül fontos az élet- és a vagyonvédelem szempontjából.

Hozzátette, ezért örvendetes, hogy a 2010-es 150 ezerről 48 ezerre, vagyis egyharmadára csökkent azoknak a lakásoknak a száma, ahová nem jutottak be a kéményseprők, ugyanis ezzel is csökkent a balesetek előfordulásának kockázata.

Úgy vélekedett, a lakosság és a szolgáltatást végző cég együttműködésének javulása annak is köszönhető, hogy a rezsicsökkentés nyomán a kéményseprés díja a felére csökkent a fővárosban.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×