Infostart.hu
eur:
384.96
usd:
331.84
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

A biztosítók liberálisak a természeti károk kifizetésekor

A korábbi évek gyakorlata szerint az árvíz és belvíz károknál a biztosítók nem vették szó szerint a szerződési feltételeket és szinte kivétel nélkül megtérítették a károkat, ez minden valószínűség szerint most is így lesz - közölte a biztositas.hu online alkusz cég kedden az MTI-vel.

Azok a biztosított lakástulajdonosok, akiket a mostani árvíz miatt kitelepítettek, a kártérítésen felül további juttatásban is részesülnek. Mint az Aegon Biztosító közölte az MTI-vel, a kitelepítésben érintett ügyfeleinek 50 ezer forintos gyorssegélyt utal ki. Ez az összeg nem kárelőleg, így az ügyfelek ezen felül megkapják a teljes kártérítést is.

Az Allianz Hungária Biztosító szintén 50 ezer forintos költségtérítésben részesíti azokat az - árvíz miatti kitelepítésben érintett - ügyfeleit, akik a szerződéseik alapján erre jogosultak.

Mint a biztositas.hu közleménye utal rá, a felhőszakadás, az árvíz, illetve a belvíz okozta károk nem szerepelnek minden lakásbiztosításban. Így nagy katasztrófák esetén a biztosítók eltekintenek a kizárásoktól, azzal előnyben részesítik az ügyfeleiket.

Jelenleg Magyarországon a mintegy 4,3 milliós lakásállományból 3 millió biztosított. A nem biztosított lakásokban mintegy 3 milliónyian élnek. A biztosítás.hu szerint súlyosbítja a helyzetet, hogy a nem biztosított lakóingatlanok az árvizeknek, belvizeknek leginkább kitett és a legszegényebb magyarországi területeken fekszenek. A tulajdonosaik általában az államtól várják ilyen esetekben a milliós káraik megtérítését.

Magyarország - földrajzi fekvéséből adódóan - a legnagyobb árvíz és vízkár kitettséggel rendelkezik Európában. Az ország veszélyeztetettségét jól mutatja, hogy területének csaknem 23 százaléka folyóinak árterületén fekszik, amely több, mint Hollandia 19 százalékos hasonló mutatója.

Az elmúlt években több program is készült a lakások teljes biztosítottságának az elérésére, de ezek idáig nem valósultak meg - fejeződik be az alkusz cég közleménye.

A Groupama Garancia Biztosítóhoz szeptember első két hetében az esőzéssel, a viharos időjárással összefüggően összesen mintegy 3150 kárbejelentés érkezett, közel 260 millió forint értékben - közölte a társaság. A kárbejelentések száma 40 százalékkal magasabb az ilyenkor szokásosnál, a cég a károk minél gyorsabb rendezése érdekében a szélsőséges időjárás által leginkább sújtott területekre csoportosítja át kárszakértőit, és a bejelentett károkat gyorsított ütemben fizeti ki. A Szijártóházáról és Zalaszombatfáról kitelepített ügyfeleinek kedden utalja azt a jellemzően 100 ezer forintos összeget, mely a kitelepítéssel kapcsolatban felmerülő költségeiket fedezi. Közölték: 2014 nyarán jóval több kárbejelentés érkezett az átlagosnál. Júliusban a kárbejelentések száma 9324 volt, ennek kárértéke 644 millió forint, míg augusztusban meghaladta a 10 ezret, ezek kárértéke 770 millió forint volt.

A Generali Biztosító azt közölte az MTI-vel, hogy hozzájuk eddig nagyságrendileg 5000 bejelentés érkezett szeptember 11-e óta, az utóbbi napok heves esőzései miatt. A szélsőséges időjárás a Generali adatai szerint Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyében okozta a legtöbb problémát, a leginkább érintett települések pedig Budapest, Szolnok és Szentes voltak. A viharok és áradások következtében kitelepített ügyfeleinek a Generali is azonnali, 50 ezer forintos gyorssegélyt biztosít, illetve a biztosító munkatársai folyamatosan dolgoznak a károk felmérésén - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Az elmúlt napokban Grönland neve hirtelen a nagyhatalmi politika fókuszpontjába került. Washington egyre nyíltabban beszél szükségszerűségről, Koppenhága és Nuuk pedig szokatlan keménységgel mond nemet. A történelem pedig arra tanít minket, hogy motivált eladó nélkül ritkán van üzlet.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×