Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
314.93
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Az LMP igazságtalannak tartja az önkormányzatok adósságátvállalását

Az LMP igazságtalannak tartja az önkormányzatok adósságának állami átvállalását, mert szerintük azzal azok a többségében fideszes vezetésű nagyvárosok jártak jól, ahol felelőtlenül, "nyakra-főre" vették fel a hiteleket.

Erről Gerstmár Ferenc, az LMP választmányi tagja, szakszóvivője beszélt szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, az állam 420 milliárd forint értékben vállalja át az önkormányzatok adósságát, vagyis ezt az összeget az ország egészének, adófizetőinek kell törlesztenie.

Az LMP ezt a módszert igazságtalannak tartja és azt javasolja, hogy a korábban kis adóssággal rendelkező önkormányzatokat többletforrásokkal jutalmazzák - fejtette ki Gerstmár Ferenc, hozzátéve: az általuk tervezett zöld beruházási alap forrásainál is figyelembe vennék ezt a szempontot.

Gerstmár Ferenc kitért arra is, hogy a kormány több forrást vesz el az önkormányzatoktól, mint feladatot, amivel kiüresíti és egyszerű végrehajtó szervvé változtatja azokat, holott az önkormányzatoknak fontos szerepe lenne a helyi döntéshozatalban. "Egy túlcentralizált groteszk állam képe rajzolódik ki" - mondta.

Címlapról ajánljuk

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Elutasította az Alkotmánybíróság a Fidesz-KDNP panaszát

Elutasította az Alkotmánybíróság a Fidesz-KDNP panaszát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz-KDNP által beadott indítványt. A testület többsége szerint a kifogás nem eljárási, hanem tartalmi jellegű volt, márpedig az AB alkotmánymódosítás esetén kizárólag az elfogadás és kihirdetés szabályszerűségét vizsgálhatja. Az ügy nem zárult le teljesen: az uniós forrásokhoz kapcsolódó 2026. évi XVIII. törvény alkotmányosságát az AB külön eljárásban vizsgálja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×