Nem érdemes, nem szükséges korszerűsíteni, mert olyan üzenete van, ami minden kor embere számára nagyon fontos. Például az, hogy létezhetnek-e halálon túlmutató életcélok? Vagy például, hogyan látom azt, hogy a halál az életnek vége vagy csak része az életnek? Vagy hadd tegyek föl egy újabb kérdést, ami, azt gondolom, minden kor emberét foglalkoztatja: elég vagyok-e magamnak? Vagy pedig ahhoz, hogy a teljes emberségem ki tudjon bontakozni, a maga teljességében meg tudjam élni, hogy ki is vagyok én, ahhoz szükségem van-e másokra?

Ezekre a kérdésekre a vallásnak válaszokat kell adni, vagy segítenie kell elgondolkodni?

Mind a kettőt. Fontos, hogy legyenek válaszok, mert nem egyszer valamilyen szilárd kapaszkodóra van szükségünk. Igen ám, de akármennyire is vannak jó válaszaink, akkor is igazából a hitünk vagy a reménységünk, vagy a meggyőződésünk, vagy az életszeretetünk akkor tud elmélyülni, ha újból és újból rátalálunk olyan kérdésekre, amelyek itt és most bennünket igazán mélyen foglalkoztatnak és indítanak valamilyen kutatásra. Ezért nagyon jó, ha vannak válaszaink, de az is jó, ha bátorítjuk magunkat és másokat, hogy tegyék föl a maguk nagyon személyes kérdéseit, és ne válaszoljanak rá gyorsan.

A hívőket ma ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, mint néhány ezer éve? Az alapvető kérdések ugyanazok?

Szerintem igen, az alapvető kérdések ugyanazok.

Mik ezek?

Főleg akkor, ha a szív mélyéből fölfakadó kérdéseket tesszük föl, mert a felszínen nyilván nagyon sok kulturális adottságra tudunk rákérdezni, nagyon sok gazdasági kérdésünk lesz, nagyon sok mai, 21. századi kérdésünk. De ha a kérdések mögé megyünk, akkor végül olyan kérdésekig jutunk el, hogy mi az életem értelme, illetve hol találom azt? Érdemes-e egymáshoz tartoznunk, lehetek-e boldog, érdemes-e valakiért szenvedni? Például itt van húsvétnak az üzenete. Virágvasárnap a gyerekeket arról kérdeztem, hogy jó dolog-e szenvedni, mit gondolnak a szenvedésről? Ez egy alapvető kérdés. A gyerekek azt mondták, szenvedni nem jó dolog. Kértem őket, tegye föl a kezét, aki azt mondja, hogy szenvedni nem jó dolog, és persze, hogy mindenki föltette a kezét. De kérdeztem egy másikat: tudnátok-e valakit vagy valamit mondani, akiért vagy amiért érdemes szenvedni? Annyi válasz született, hogy előbb abba kellett hagynom a válaszok meghallgatását, mert olyan hosszúra nyúlt volna a vasárnapi mise. Érdekes ez a kettősség: egyfelől azt mondjuk, nem akarunk szenvedni és a szenvedés nem jó dolog, és ezzel egyet lehet érteni. Másfelől szinte gondolkodás nélkül tudunk mondani olyanokat, akikért mégis érdemes szenvedni. Ez például egy alapvető életkérdés: meg tudjuk-e mondani, hogy kiért érdemes áldozatot is vállalni.

Mennyire látnak ma tisztán az emberek? Mennyire tudják megfogalmazni a számukra fontos kérdéseket egy négyszemközti beszélgetésen? Tudnak-e egyáltalán kérdezni ezekkel a fontos, alapvető érzésekkel kapcsolatban?

Tudnak, de ahhoz, hogy a legfontosabb kérdéseinket föltegyük, általában valamilyen bizalmi légkörre van szükségünk. Milyen érdekes ez is, hogy nem a válaszokhoz van szükségünk bizalmi légkörre, hanem már ahhoz is, hogy egyáltalán egy nagyon személyes kérdést föltegyek. Hogy biztonságban érezhessem magam, ne gondoljam azt, hogy te esetleg kinevetsz, ha én ezt kérdezem, vagy hogy esetleg lesajnálsz majd, hogy nekem milyen kérdésem született, vagy mi az, ami igazán foglalkoztat? Minél inkább vannak mély emberi kapcsolataink, olyanok, amelyekben kölcsönösen számíthatunk egymásra, annál inkább létre tudunk hozni egy olyan világot, amiben én melléd szegődhetek, vagy te mellém léphetsz, és azt mondhatod nekem: annyira foglalkoztat most engem az, hogy mit kezdjek az életemmel, ugye nem nevetsz ki? Mert ez a második rész, hogy "ugye nem nevetsz ki", ez általában nem hangzik el, de mégis bennünk van.

Hogy állunk bizalom és kapcsolatok dolgában?

Nem könnyű bíznunk. Nagy emberi teljesítmény bízni, mert a bizalomnak van egy párja: a megbízhatóság. A bizalom nem őrültség. Folyamatosan alakul és formálódik a reális bizalmunk, ami segíti az életet, a kapcsolatainkat, hogy bizalmat szavazok, és a másik ember, akivel kapcsolatban vagyok megbízhatónak bizonyul. Ez azt jelenti, hogy megtanulom az élettel, és lesz egy élettapasztalatom, hogy érdemes bízni. Ha azonban nagyon megbízhatatlanok vagyunk és nem tartjuk fontosnak már, hogy korrektek és szavahihetők legyünk, lehessen ránk számítani, akkor a bizalom finom világa könnyen megrendül. És akkor azért kerülünk nehéz helyzetbe, mert bizalom nélkül nem lehet élni. Tehát a bizalom kockázata kell az élethez és a kapcsolatokhoz. A hosszú távú kapcsolatokhoz egészen nyilvánvalóan kell, de a gazdasági élethez is. Igen ám, de ha megrendültünk a bizalmunkban, akkor nem adunk ott sem bizalmat, ahol kellene.

A teljes interjút vasárnap olvashatják el honlapunkon és hallgathatják meg az InfoRádióban.