Infostart.hu
eur:
362.71
usd:
317.68
bux:
144298.53
2026. július 22. szerda Magdolna

Ma hallgatja ki az ügyészség Gyurcsány Ferencet

Ma hallgatják ki a Központi Nyomozó Főügyészségen gyanúsítottként Gyurcsány Ferencet. A volt miniszterelnök a nyomozóhatóság szerint hivatali visszaélést követett el a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. A szocialista politikus korábban felszólította az ügyészséget, hogy kihallgatásán készüljön kép- és hangfelvétel, és közölte, hogy azokból másolatot kér. Az általa vezetett MSZP-s platform a kihallgatás idején tüntet az ügyészség épülete előtt.

Gyurcsány Ferenc áprilisban számolt be arról, hogy a legfőbb ügyész a mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza. Egyúttal kinyilvánította: mentelmi jogának felfüggesztését fogja kérni az Országgyűléstől. Az ügyben tartott sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy együttműködik az ügyészséggel, de "Orbán Viktor meghosszabbított karjaként" tekint az eljáró ügyészekre.

A parlament végül - a szakbizottság javaslatára - szeptember 12-én függesztette fel Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát.

Polt Péter legfőbb ügyész indítványa szerint a korábbi kormányfő azzal lépte túl a hatáskörét és követett el hivatali visszaélést, hogy a sukorói King's City beruházás befektetőivel 2008 májusában a Parlamentben folytatott tárgyalásán kifejezte, támogatja a cserével történő ingatlanszerzést, és kizárólag azt, vagyis a telekcserét határozta meg az értékesítés lehetséges módjaként.

Gyurcsány Ferenc - aki mindvégig koncepciósnak minősítette az ellene indított eljárást - úgy reagált: semmi sem támasztja alá az ügyészség gyanúját, a vádhatóság által küldött dokumentumok - az ügyben a telekcsere érvényesítéséért folyó polgári perben született tanúvallomások - pedig egyenesen cáfolják. A volt kormányfő elmondta, a 2008. májusi tanácskozás résztvevői egybehangzóan állítják: ott nem született döntés, és ő mindenkit arra kért, hogy a jogszabályok betartásával végezze a munkáját.

A korábbi miniszterelnök ellen még 2009 októberében Schiffer András - az LMP jelenlegi frakcióvezetője - tett feljelentést arra hivatkozva, hogy a sukorói King's City-beruházást kiemelt jelentőségűvé nyilvánító jogszabály előkészítésekor megszegték a nyilvánosságra és az állampolgárok bevonására vonatkozó törvényi rendelkezéseket. Gyurcsány Ferenc viszont szeptember elején azt mondta az MTI-nek, hogy ezek a szempontok nem szerepelnek az ügyészség érvei között.

A szocialista politikus - miután megkapta a gyanúsítotti idézést - bejelentette: arra szólítja fel az ügyészséget, hogy kihallgatásán készüljön kép- és hangfelvétel, és azokból másolatot kér. A 168 Órának pedig úgy nyilatkozott: arra számít, hogy az ügyészség vádat emel ellene, nem feltételezi azonban, hogy őrizetbe veszik és előzetes letartóztatásba helyezik.

Tóth Mihály büntetőjogász az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: miután a hivatali visszaélés viszonylag kisebb súlyú, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény, és a volt miniszterelnök esetében nem lenne életszerű szökés vagy összebeszélés veszélyétől tartani, meglepő volna, ha kényszerintézkedést, például előzetes letartóztatást vagy házi őrizetet alkalmaznának vele szemben.

A ma délután egy órakor kezdődő kihallgatás idejére a volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció Platform tüntetést jelentett be a Központi Nyomozó Főügyészség elé. Az MSZP-s tömörülés a többi között arra kéri a demonstrálókat, hogy a kihelyezett fehér transzparenseken hagyják ott az ujjlenyomatukat.

Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás óta az első miniszterelnök, akit közvádas ügyben meggyanúsítottak.

Címlapról ajánljuk

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Felrobban a fizikai dolgozók bére Magyarországon

Felrobban a fizikai dolgozók bére Magyarországon

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×