Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Palócz Éva: Lassú, de folyamatos javulás várható a gazdaságban

A tervezettnél nagyobb mértékű, öt százalékos inflációt jósol a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója erre az évre. Palócz Éva szerint ennek ellenére lassan, de folyamatosan javulnak majd a magyar gazdaság kilátásai.

A Kopint-Tárki előrejelzése árnyalatnyival magasabb a többiekénél, idénre ötszázalékos inflációt jelez - mondta a konjunktúrakutató intézet vezérigazgatója. Palócz Éva hozzátette, azért kellett megemelni a számokat, mert az adatok már most nagyobb inflációs értéket mutatnak, és az év hátra levő részében sem várható sok javulás.

A vezérigazgató szerint az inflációt alapvetően nem az élelmiszerárak emelkedése növeli, hiszen ezen a területen a drágulás üteme lelassult. Az árvízi károk és a rossz időjárási viszonyok miatt viszont mégsem várható olyan árcsökkentés, mint más években - jegyezte meg.

Az intézetvezető felhívta a figyelmet arra, hogy míg a gabonatermés esetleges hiánya importból pótolható, a zöldségé és a gyümölcsé már sokkal kevésbé, elsősorban a környező országokból, ahol szintén viharos és kedvezőtlen volt az időjárás, így akár a világpiaci árak emelkedésével is számolni kell - fejtette ki Palócz Éva.

A vezérigazgató nem vár kiugró javulást a magyar gazdaságban, hanem lassabb, de folyamatos növekedésre számít. Ez már a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből is kiderül, amely szerint idén az első negyed évben 0,9 százalékkal volt nagyobb a gazdaság teljesítő képessége, mint 2009 utolsó negyedében.

A növekedés üteme persze nem lesz mindig ilyen mértékű, hiszen akkor az év végére már akár négy százalékos is lehetne a javulás - figyelmeztetett Palócz Éva.  Hozzátette: a megkérdezett vállalatok konjunktúra-tesztjeiben ugyan nem tapasztalható túlzott optimizmus, viszont az kiderült, hogy nagyrészt sikerült elrugaszkodniuk a tavaly év eleji mélypontról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×