eur:
394.05
usd:
364.76
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Közös nyilatkozatra készül négy frakció a szlovák nyelvtörvény miatt - hírösszefoglaló

Közös nyilatkozatban szólítaná fel a négy parlamenti frakció Szlovákiát az államnyelvtörvény diszkriminatív részeinek visszavonására. Kamarás Miklóst nevezte ki a pénzügyminiszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának. Tusnádfürdőn megkezdődött a XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amely Tusványos néven vonult be a köztudatba. A nap hírösszefoglalója.

Közös nyilatkozatban szólítaná fel a négy parlamenti frakció Szlovákiát az államnyelvtörvény diszkriminatív részeinek visszavonására. A tervezet - amelyet a következő napokban írnak alá - úgy fogalmaz: a június 30-án elfogadott módosítás ellentétes az európai kisebbségi jogokkal, az Európai Unió szellemiségével, valamint az emberi jogi egyezményekkel. A megbeszélés után Szili Katalin házelnök közölte: nemzetközi fórumokon is egyeztet és lépéseket tesz a következő hetekben azért, hogy a szlovák nyelvtörvény diszkriminatív rendelkezéseit visszavonják. Közben Marek Madaric, szlovák kulturális miniszter úgy nyilatkozott: a magyarok bírálatai a nyelvtörvénnyel összefüggésben abszurd hazugságokon alapulnak.

A miniszterelnök szerint jelenleg egyedül az uniós pályázati pénzek jöhetnek számításba a gazdaság élénkítéséhez felhasználható forrásként. Bajnai Gordon az InfoRádiónak adott interjúban hangsúlyozta: a kormány feladata továbbra is 4 százalék alatt tartani az államháztartási hiányt. Emlékeztetett arra: elemzők szerint az új kabinet megalakulása óta eltelt időben stabilizálódott a magyarországi gazdasági helyzet, de hozzátette, hogy még jövőre is szükséges szigorú költségvetés alapján működtetni az országot. A miniszterelnök megismételte: elsősorban a közösségi közlekedés és a közigazgatás helyi valamint országos szintjein van szükség a költségek további racionalizálására.

Kamarás Miklóst nevezte ki a pénzügyminiszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának. A tárca tájékoztatása szerint a megbízatást a szakember egy évre, a válságkezelő időszak lezárultáig vállalta. Kedden a pénzügyminiszter rendkívüli felmondással szüntette meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának megbízatását. Oszkó Péter a többi között azzal indokolta Tátrai Miklós menesztését, hogy a társaság törvényes működéséhez szükséges szabályzatok, illetve a tevékenységről szóló beszámolók késedelmesen, többször nem megfelelő tartalommal készültek el. A vagyonkezelő volt vezetője formai és tartalmi szempontból is jogsértőnek nevezte a felmondást.

Nem írta alá a mezőgazdasági és élelmiszeripari beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt a köztársasági elnök, hanem azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Az államfő a Szili Katalin házelnöknek küldött levelében külön felhívta a figyelmet arra: bár a törvény leginkább a magyarországi élelmiszer-beszállítókat kívánná védeni, hatása mégis az lehet, hogy a kereskedők a magyar helyett külföldi forrásból szerzik be az élelmiszereket.

Nyílt levélben fordult a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége az egészségügyi miniszterhez, mert megítélése szerint az új finanszírozási rend veszélyezteti a betegellátást és az intézményrendszert, és emiatt őszre több kórház csődöt jelenthet. Közben megtartotta első ülését a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület, amelyet az aktív betegellátásban döntő szerepet játszó legnagyobb magyarországi kórházak alapítottak az elmúlt hetekben. Csiba Gábor, a szervezet vezetője az InfoRádióban szintén aggasztónak nevezte a finanszírozási helyzetet. Az Egészségügyi Minisztérium közölte: megvizsgálja a civil szervezet javaslatait.

Soós Ágnest nevezte ki az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgatói posztjára Székely Tamás egészségügyi miniszter. A megbízatás határozatlan időre szól. Az egészségügyi miniszter április 29-én, május elsejei hatállyal vonta vissza Berkes István főigazgatói megbízatását, miután az intézmény 10 orvosa bejelentést tett az Egészségügyi Minisztériumnál etikai vétség miatt.

Tusnádfürdőn megkezdődött a XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amely Tusványos néven vonult be a köztudatba. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke megnyitó beszédében úgy fogalmazott: a nemzeti közösség összetartozása, az egyén és a közösség egymástól el nem választható szabadsága és a hagyomány ápolása jelenti a most huszadik évfordulóját ünneplő Tusványos legfőbb értékeit. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a hagyományoknak megfelelően a tábor utolsó napján tartja beszédét.

Budapesten és számos vidéki városban is rendkívüli intézkedéseket hoztak a hőség hatásainak enyhítésére. A főpolgármester elmondta: péntekig naponta 20 ezer palackos vizet osztanak szét a főváros legforgalmasabb csomópontjain, a vízművek pedig ismét üzemelteti mobil vízcsomagoló egységét a Deák téren.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×