Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Egyetlen Malév-járatot sem töröltek a pilótasztrájk miatt

Egyetlen járatát sem törölte a Malév a pilóták szerdai két órás sztrájkja miatt, csupán két járat indul várhatóan késéssel a délután folyamán - mondta Hegedűs Ádám, a Malév megbízott kommunikációs osztályvezetője. A pilóták azért tartanak figyelmeztető sztrájkot, mert több vitás pontban nem tudtak megállapodni a munkáltatóval.

Fehérvári Géza, a Malév üzemeltetési vezérigazgató-helyettese az InfoRádiónak azt mondta, a követelések közül egyedül a béremelést ismerik el sztrájkalapnak, ebben viszont nem várható megállapodás.

A pilóták azonban nem a bérek emelését, hanem az érintettek bérének kompenzálására szolgáló, nemzetközi gyakorlatban szokásos pótlékot követelik. Óvári Tamás, a Hunalpa elnöke az InfoRádióban közölte: ha nem sikerül megállapodni a munkáltatóval, egy hét múlva határozatlan idejű sztrájkba kezdenek.
Járatokat szerdán nem töröltek a sztrájk miatt. A Budapest Airport honlapjának információi szerint a 12:55 perckor Odesszába induló járat egy óra 5 perccel, míg a 13:20 perckor Tiranába induló Malév gép 40 perc késéssel szállhat majd fel Budapestről.

Óvári Tamás szerint a sztrájk támogatottsága 100 százalékos, így csak a cég vezető beosztású pilótái vették fel a munkát a szerdai sztrájk során. A Malév sztrájktörőként külső cégek pilótáit alkalmazza, ami jogszabályokba ütközik - tette hozzá.

Hegedűs Ádám a Malév megbízott kommunikációs osztályvezetője erre reagálva kiemelte: a Malév járatain csak olyan pilóták repülnek, akiket már korábban is foglalkoztatott a légitársaság, így a cég semmilyen törvénysértést nem követ el. A kommunikációs osztályvezető aláhúzta: munkaerő-szervezéssel teljesen törvényes módon érték el, hogy ne legyen szükség járatok törlésére, valamint, hogy minél több gép időben felszállhasson.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×