Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Unsplash

Lemondott a brit hajléktalan-ügyekkel foglalkozó miniszter, miután kilakoltatta bérlőit

„Kapzsi főbérlő” vád érte a brit kormány hajléktalanság elleni küzdelmét vezető államtitkárát, amiért kilakoltatta saját bérlőit. Az illetékes korábban épp az emberséges bánásmód mellett szállít síkra. A történtek után most lemondott.

Bérlakás-botrányba keveredett és emiatt lemondott Nagy-Britannia hajléktalanságügyi minisztere. A munkáspárti Rushanara Alit azzal vádolták meg, hogy egyik, saját tulajdonú, ingatlanából, egy ötszobás házból kilakoltatta a bérlőket, majd azt meghirdetve azonnal hétszáz fonttal megemelte a lakbért. Száz font körülbelül 45 ezer forintnak felel meg, tehát a kormánytag ennek többszörösét söpörte be.

Az ügy azért kínos a kormánynak, mert Keir Starmer miniszterelnök olyasvalakit tett meg a hajléktalanság elleni küzdelem illetékesének, aki főbérlői státusza miatt, képletesen szólva, „a ring másik sarkában állt”.

A Konzervatívok és más ellenzéki pártok is azonnal „mérhetetlen képmutatással” vádolták meg az illetékest.

A kormányzó Munkáspárt ugyanis épp az efféle főbérlői húzásokat készül törvénnyel tiltani a bérlők védelmében fellépve.

A nyomás eredményes volt, a történtek nyomán Rushanara Ali lemondó levelet írt a miniszterelnöknek, amelyben hangsúlyozta: mindig a jogszabályok betartásával járt el, ugyanakkor elismerte, hogy a botrány elterelné a figyelmet a kormány munkájáról.

A felháborodás ellenére a Munkáspárt több vezetője védelmébe vette Rushanara Alit. Rachel Reeves pénzügyminiszter például azt mondta: nem érti, miért követelték a lemondását, hiszen tudomása szerint nem sértett törvényt. Ugyanakkor a kritikaáradat nem csillapodott. A kiszolgáltatott emberek lakhatási jogaival foglalkozó Shelter alapítvány szerint „elképesztő”, hogy éppen a hajléktalanságügyi miniszter profitálhat abból a bérbeadói magatartásból, amit maga a kormány akar betiltani.

A Konzervatív Párt árnyékminisztere, Sir James Cleverly úgy fogalmazott: „totális képmutatás” volt Rushanara Ali viselkedése, és szerinte az ügy újabb bizonyítéka annak, hogy a Munkáspárt másokat erkölcsre tanít, miközben maga nem tartja be az elveit.

A szintén ellenzéki Liberális Demokraták szerint Rushanara Ali „megdöbbentően felelőtlenül” viselkedett, és félreértette a saját szerepét:

„nem az lett volna a dolga, hogy fokozza, hanem az, hogy enyhítse a hajléktalanság problémáját.”

A Munkáspárt eközben tovább dolgozik a bérlők jogait védő törvénycsomagon, amely véget vetne annak a gyakorlatnak, hogy a tulajdonosok előbb kiköltöztetik a bérlőt, majd felpumpálják a lakbért. Mint az egyik államtitkár egy televíziós interjúban elmondta: „a kormány célja, hogy kiegyenlítse az erőviszonyokat a bérbeadók és a bérlők között”, és elismerte, hogy országszerte sok panasz érkezik a jelenlegi helyzet miatt.

A lemondás mindenesetre újabb politikai csapás a Starmer-kormány számára, amely – tavalyi hatalomra kerülése óta – folyamatosan veszít a népszerűségéből, miközben a brit politikai paletta új, jobboldali radikális pártja, a Reform látványosan előretört.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×