A tárcavezető megerősítette, hogy a miniszterelnök bejelentésével összhangban a kormány fel fogja mondani a Krausz Ferenc nevével fémjelzett Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvánnyal kötött, választások előtt megkötött, többéves közfeladat-finanszírozási szerződést, amelynek összege 261,7 milliárd forint.

Tanács Zoltán azt írta, ez nem azért történik, mert a kormány nem akarja támogatni a magyar tudományt, éppen ellenkezőleg. Úgy látja, hogy a magyar tudomány, a kutatás-fejlesztés, az innováció és a tehetséggondozás az elmúlt években nem kapta meg azt a figyelmet, megbecsülést és kiszámítható támogatást, amely egy sikeres, versenyképes országhoz szükséges. Magyarország K+F-ráfordítása GDP-arányosan ma körülbelül 1,3 százalék, miközben az uniós átlag 2 százalék felett van, az európai élvonal pedig 3 százalék körül teljesít.

Ezért a következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb tudománypolitikai vállalása az lesz, hogy a magyar kutatás-fejlesztésre fordított forrásokat fokozatosan, kiszámíthatóan és érdemben növeljék – írta. A cél világos:

a ciklus végére Magyarország érje el a GDP 2 százalékát K+F-ráfordításban, a következő 8–10 évben pedig közelítsen az európai élvonalat jelentő 3 százalékos szinthez.

A Krausz Ferenc-féle Élvonal Alapítvány ügye szerinte nem arról szól, hogy szükség van-e csúcskutatásra, mert szükség van, és nem arról szól, hogy Magyarországra kell-e vonzani kiemelkedő kutatókat, mert kell.

„A kérdés az, hogy elfogadható-e, hogy egy választások előtt megkötött, hosszú évekre szóló szerződéssel több százmilliárd forintnyi közpénzt egy KEKVA-modellre épülő, szűk döntéshozói kör által irányított alapítványhoz szervezzenek ki úgy, hogy a mindenkori demokratikus kormányzatnak később alig maradjon valódi rálátása és ráhatása a pénzek felhasználására. Mindezt ráadásul úgy, hogy a meglévő kutatási, tehetséggondozási és innovációs ökosztisztémával párhuzamos rendszereket alakítunk ki.
Erre a válasz: nem” – szögezte le.

Az Élvonal Alapítvány számára a 2026–2031 közötti időszakra irányozták elő a szerződésben a 261,7 milliárd forintos támogatási keretet. Ez évente átlagosan körülbelül 40–50 milliárd forintos közpénzmozgást jelent, ami Tanács Zoltán szerint

a hazai K+F-re fordított állami forrásoknak nagyságrendileg akár az egyötödét is kiteheti.

Vagyis nem egy kisebb szakmai programról van szó szerinte, hanem a magyar tudományfinanszírozás egészét befolyásoló döntésről.

Ráadásul az Élvonal Alapítványtól a szerződés alapján nem pusztán kutatási támogatások kiosztását várják. A program céljai között szerepel

• 75 tudásközpont, illetve kutatócsoport felépítése 2031-ig,
• 55 ezer diák bevonása tehetséggondozási programokba,
• 60 know-how,
• 15 nemzetközi szabadalmi bejelentés és
• 15 spin-off vállalkozás létrehozása, valamint
• egy új Élvonal Központ felépítése Budapesten.

Ez a tárcavezető értékelése szerint már nem egyszerű támogatási konstrukció, hanem

egy alternatív tudománypolitikai és innovációs infrastruktúra közpénzből történő felépítése.

Tehát az Élvonal program céljai között vannak támogatható elemek, de a problémának azt látja, hogy az egész konstrukció egy olyan logikára épül, amelyet a magyar felsőoktatás KEKVA-modelljénél már meg lehetett ismerni: „közvagyon és közfeladat kiszervezése alapítványi formába, hosszú távú szerződésekkel, erős politikai időzítéssel, korlátozott demokratikus kontrollal”.

Mint Tanács Zoltán írta, a magyar tudomány jövőjét nem lehet ilyen konstrukciókra építeni, különösen akkor nem, amikor a kutatói világ éppen kiszámíthatóságra, bizalomra, átláthatóságra és egységes tudománypolitikai stratégiára vár. „Ma Magyarországon a kutatók jelentős része alacsony bérrel, bizonytalan pályaképpel, kiszámíthatatlan pályázati környezettel és nemzetközi összehasonlításban gyenge intézményi támogatással dolgozik. A fiatal kutatók számára sokszor nem az a kérdés, hogy melyik magyar intézetben vagy egyetemen folytassák a munkát, hanem az, hogy érdemes-e egyáltalán itthon maradniuk – emelte ki.

Ezért egy új, átlátható, egységes és szakmailag megalapozott tudománypolitikai fordulatot kíván létrehozni a kormány úgy, hogy több pénzt kíván fordítani a magyar tudományra, de nem zárt alapítványi struktúrákba szervezi ki a forrásokat, hanem átlátható, versenyalapú, szakmailag ellenőrizhető rendszeren keresztül juttatná el azokat a kutatókhoz, az egyetemekhez, az MTA-hoz, a kutatóintézetekhez és a fiatal tehetségekhez.

„A tehetséggondozást sem egyetlen kiváltságos alapítvány feladatává kell tenni, hanem országos rendszerré kell szervezni. A kutatói életpályát tisztességes bérekkel, kiszámítható előmenetellel, nemzetközileg versenyképes pályázati lehetőségekkel és politikai beavatkozástól mentes szakmai értékeléssel kell vonzóvá tenni.

Fontos hangsúlyozni: Krausz Ferenc Nobel-díjas tudományos teljesítménye előtt tisztelettel kell állnunk. Ahogy tisztelet illeti az Élvonal kuratóriumának nemzetközileg kiemelkedő tagjait is.

Az ő szakmai tekintélyük nem kérdés. De egy demokratikus államban a tudományos kiválóság sem jelenthet felhatalmazást arra, hogy több százmilliárd forintnyi közpénz felhasználása tartósan kikerüljön az átlátható közpolitikai irányítás és elszámoltathatóság keretei közül. A tudomány szabadsága nem azonos az ellenőrizhetetlenséggel, az autonómia nem azonos a közpénz feletti korlátlan rendelkezéssel, és a kiválóság támogatása nem azonos egy párhuzamos intézményrendszer felépítésével” – írta a tudományos és technológiai miniszter.

Hozzátette: a hazai tudomány jövőjével kapcsolatos egyeztetéseket a héten megkezdte, először Pósfai Mihállyal, az MTA hamarosan hivatalba lépő új elnökével egyeztetett. A jövő héten folytatja a megbeszéléseket a kutatóhálózat főigazgatóival és a tudományos érdekképviseleti szervekkel. A közeljövőben az Élvonal Alapítvány képviselőivel – akik szintén nyitottak az egyeztetésre, ezt kérték is a kormánytól – is tervezi a találkozást.