Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
324.41
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Police light on a car of the german police
Nyitókép: fhm/Getty Images

Mintegy kétezerrel kevesebb a rendőr Szlovákiában, mint amennyi kellene

Egy készülő törvénytervezet új jogköröket, lehetőségeket és feladatokat adna a városi rendőrség számára, így pótolná az állami rendőrség köreiben a hiányt.

Szlovákiában a rendőrség attraktív videókkal és egyéb, a hivatást népszerűsítő anyagokkal igyekszik embereket toborozni a jócskán hiányos testületbe. A szlovák rendőrség állományában ugyanis kétezerrel kevesebben szolgálnak, mint az elégséges volna. Tavaly közel 3600-an szerették volna újonnan magukra ölteni a rendőri egyenruhát, a jelentkezők közel kétharmadát, 65 százalékát viszont elutasították, vagy saját maguk vonták vissza a kérvényüket.

Zuzana Eliášová a Joj TV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a felvételi kérelmek negyedét maguk a rendőrséghez jelentkezők vonják vissza a negatív pszichológiai teszt után, 12 százalékuknak pedig egyszerűen nem megfelelőek a fizikai adottságai ahhoz, hogy rendőr lehessen. Ezeknek az alapfeltételeknek az elengedését a felvételi során nem mérlegelik. Szlovákiában Bazinban működik rendőri szakközépiskola, ahová tavaly 300-an nyertek felvételt. Lukáš Amtmann, az oktatási intézet igazgatóhelyettese közölte, hogy a felvett diákoknak megközelítőleg 10 százaléka hagyja ott időközben az iskolát.

Az aktuális adatok szerint Szlovákiában jelenleg 20 173 rendőr tagja a rendőri testületnek. Fizetésük kezdőként 850 euró, azaz mintegy 340 ezer forint. A szomszédos Csehországban, ahol ugyancsak hasonló a helyzet, és szintén kevés a rendőr, ez az összeg 1072 euró, ami 428 ezer forintnak felel meg. Érdekesség viszont, hogy a szlovák pénzügyminisztérium alá tartozó Értéket a Pénzért Intézet legutóbbi elemzése szerint Szlovákiában a környező országok viszonylatában nemhogy kevés, hanem épp ellenkezőleg, feleslegesen sok a rendőr. Patrik Pružinský, az intézet elemzője szerint amennyiben a környező országokéra csökkentenék a szlovák rendőrök létszámát, évente 80 millió eurót takaríthatna meg az állam.

A szlovák belügy ezt másképp látja, és az állami rendőrség soraiban kialakult hiányra úgy kíván megoldást találni, hogy bővíti a városi rendőrök jogköreit. A tárca által e célból létrehozott munkacsoportban több szlovákiai nagyváros önkormányzati rendőrségének parancsnoka is helyet kapott, így az eddig napvilágot látott változások nagy részét a szakma egyetértéssel fogadta.

A tervezet értelmében egységes elnevezést kapnának a városi és az állami rendőrök. Az egyenruhákról és szolgálati járművekről lekerülne a városi jelző, maradna csupán a rendőrség felirat, kiegészülve az adott település címerével vagy egyéb szimbólumával. Egy másik fontos pont, hogy az új törvény elfogadásával a városi rendőrség tagja is szolgálatba helyezhetné magát, ha bűncselekményt tapasztal. A készülő törvény lehetőséget teremtene a városi rendőrök számára, hogy sebességet mérjenek az utakon. A bővülő jogkörök miatt várhatóan az állami adatbázisokhoz is szélesebb hozzáférést kapnak majd.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×