Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Pozsony, 2018. március 16.Robert Fico szlovák miniszterelnök lemondását ünneplik tüntetők, akik Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnirová meggyilkolásának alapos kivizsgálását követelik Pozsonyban 2018. március 16-án. A felirat jelentése: mindannyian Janért. (MTI/EPA/Christian Bruna)
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Szlovák nagyvállalkozó ölethette meg az újságírót

Erre utal az oknyomozó újságíró, Ján Kuciak és barátnője meggyilkolásával vádolt négy ember egyikének tanúvallomása.

A jelenleg is fogvatartott nagyvállalkozó, Marian Kočner kétes hírű milliomos üzletember neve már rögtön a gyilkosság után is felmerült, mert korábban megfenyegette Kuciakot és a családját.

Nem fellebbezett, beszélt

Megeredt a nyelve annak a szlovák sajtóban A. Zoltánként emlegetett révkomáromi férfinak, akinek a Kuciak-gyilkosságban közvetítő szerepet tulajdonít a rendőrség, és aki a gyanúsítottak közül egyedüliként hajlandó együttműködni a hatóságokkal.

A múlt héten letartóztatott férfi volt a négy gyanúsított közül az egyetlen, aki nem nyújtott be fellebbezést a gyanúsítottakat hivatalos előzetes letartóztatásba helyező határozat ellen.

Tanúvallomása szerint a jelenleg is fogvatartott nagyvállalkozó, Marian Kočner volt az oknyomozó riporter meggyilkolásának megrendelője.

A férfi állítólag Alena Zs.-től a Révkomáromban pénteken őrizetbe vett másik gyanúsítottól tudta meg a gyilkosság fő megrendelőjének kilétét.

Hivatalosan nem gyanúsították meg

Marián Kočner nagyvállalkozó ellen jelenleg a Markíza tévétársasággal kapcsolatos, csaknem 70 millió euró értékű váltók ügyében folyik eljárás. A milliomos üzletembert a hét elején Pozsonyból a lipótvári börtönbe szállították. A főügyészség hétfői sajtótájékoztatóján a felügyelő ügyész úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem foglalkoznak a közbeszéd által lehetségesnek ítélt Kočner-szállal.

Kočnert egyelőre nem gyanúsították meg a Kuciak-gyilkosság megrendelésével, a rendőrség bizonyítékok begyűjtésén dolgozik. Ennek fontos része lehet a mostani, Kočnert gyanúsító vallomás.

Mivel A. Zoltán együttműködik a bűnüldöző szervekkel, valószínűsíthető, hogy néhány évet lefarag a gyilkosságban való bűnrészessége esetén őt sújtó szabadságvesztés hosszából.

Megfenyegette az újságírót

Kočner 2017 őszén megfenyegette Ján Kuciakot, hogy befeketíti a nevét. Ezért Kuciak a hatóságokhoz fordult, és feljelentette a nagyvállalkozót. A rendőrség először nem foglalkozott az üggyel, majd úgy döntött, Kočner nem vétett a törvény ellen. A rendőrség nem kommentálja a Kočner szállal kapcsolatos sajtóértesüléseket.

„A legfőbb ügyész és a felügyelő ügyész az október 1-jei sajtótájékoztató alkalmával mindennemű, a büntetőeljárás jelen szakaszában a sajtó számára elérhetővé tehető információt annak rendelkezésére bocsátott. Ezen felül, tekintettel a folyamatban levő eljárásra, nem teszünk ellenőrizetlen forrásokból származó értesülésekkel kapcsolatos nyilatkozatokat” – közölte a Speciális Ügyészség szóvivője.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×