Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.66
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Kuciak gyilkosai a főügyészhelyettes elleni merényletet terveztek

Peter Sufliarsky szlovák főügyészhelyettest is meg akarta ölni az a csoport, amely februárban meggyilkolta Ján Kuciak oknyomozó újságírót és barátnőjét - jelentette az Aktuality.sk szlovák hírportál.

Névtelen forrásra hivatkozva a portál azt állítja, hogy a kettős gyilkosság elkövetésével gyanúsított négy ember közül legalább ketten Sufliarsky ellen is merényletre készültek.

Andrea Predajanová, a főügyész hivatalának szóvivője közölte: Sufliarsky felkérte a sajtót, hogy a feltételezések szerint ellene tervezett merénylettel kapcsolatban ne hozzanak nyilvánosságra információkat, tekintettel arra, hogy az ügyben folyamatban van az előzetes bűnügyi vizsgálat.

A hírportál úgy tudja, Tomás Szabót és Alena Zsuzsovát bérelték fel az ismert ügyész megölésére.

Az Aktuality.sk szerint

Peter Sufliarsky szálka volt a helyi maffia szemében.

A főügyészhelyettes egyebek között Mikulás Cernák hírhedt bandavezér ügyében képviselte a vádat, ami végül 2009-ben Cernák elítéléséhez vezetett.

A szlovák bűnüldöző szervek megállapítása szerint az oknyomozó újságírót és barátnőjét a múlt héten őrizetbe vett Tomás Szabó gyilkolta meg, akit a révkomáromi rendőrség egy volt nyomozójaként azonosított a pozsonyi sajtó. Neki a gyilkosságért járó összeget egy később őrizetbe vett nő, Alena Zsuzsová fizette ki, a rendőrség őt tartja a bűntény közvetlen megrendelőjének, de azt még nem tudják, hogy neki ki fizetett, vagyis ki volt a gyilkosság értelmi szerzője.

A rendőrség és a vádhatóság nem kommentálta azokat a sajtóhíreket, miszerint a Kuciak-gyilkosságra Marian Kocner vállalkozó adhatott megbízást.

Az ügyben jelenleg négy személy ellen folytatnak eljárást a gyilkosság elkövetésének alapos gyanújával, ők vasárnap óta vannak vizsgálati fogságban. Tomás Szabón és Alena Zsuzsován kívül a rendőrség múlt heti gútai (Kolárovo) akciója során őrizetbe vett másik két személy is a gyanúsítottak között van. Az ügyészség szerint egyikük, egy volt katona, Miroslav M. - Tomás Szabó unokatestvére - sofőrként vett részt a bűncselekményben, a másik férfi pedig egy vállalkozó, Zoltán Andrusko, aki közvetítő szerepet vállalt a gyilkosság megrendelésében. A szlovák vizsgálati szervek szerint Zoltán Andrusko mutatkozott hajlandónak együttműködni a rendőrséggel.

A Markiza kereskedelmi televízió úgy értesült, hogy Zoltán Andrusko ügyvédje megerősítette: védence Marian Kocner vállalkozó ellen terhelő vallomást tett, amelyben őt nevezte meg a gyilkosságok megrendelőjeként.

A sajtóban korábban megjelent értesülések szerint Alena Zsuzsová mint üzletember kapcsolatban állt Kocnerral.

Ján Kuciakot és barátnőjét február végén találta holtan a galántai járásban lévő Nagymácsédon lévő családi házukban a rendőrség. Az újságíró meggyilkolása - amelyet ráadásul a rendőrség szerint feltételezhetően munkájával összefüggésben követtek el - közfelháborodást váltott ki az országban, s heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz, illetve mély belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának távozásához - köztük Robert Fico kormányfő lemondásához - és a kabinet széles körű átalakításához vezettek.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×