eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Így keresnek a szlovákok

Szlovákiában masszív, 4 százalék körüli gazdasági növekedést jósol a következő évekre a pénzügyminisztérium. A bérek 5 százalék körüli értékkel nőnek, miközben az infláció 2 százalék körül mozog majd.

A szlovák pénzügyminisztérium jelentése szerint Szlovákia gazdasági eredményei lehetővé teszik, hogy az átlagos bruttó bér már az idén átlépje az 1000 eurós (310 ezer forint) határt. A következő négy évben pedig 5 százalék feletti éves emelkedéssel számol a szaktárca. „Ez még az infláció leszámítása után is több mint 3 százalékos reálbér-emelkedést jelent majd” – tájékoztatott Peter Kažimír pénzügyminiszter a tárca elemzésére hivatkozva.

A szlovák Statisztikai Hivatal adatai alapján 2017 harmadik negyedévében 944 eurót (290 ezer forint) tett ki az átlag nominálbér. A fogyasztói árak csökkenésének és a nemzetgazdasági átlagkereset növekedésének összehasonlítása alapján a reálkereset évközi szinten 3,6 százalékkal emelkedett. 2016 novemberéhez viszonyítva a szakmai, tudományos és műszaki tevékenységek, a közigazgatás és védelem, valamint a szállítás és raktározás területén nőtt a leggyorsabb ütemben a szlovák átlagkereset.

A Statisztikai Hivatal elemzői szerint a pénzügyi és biztosítási szektor fizet a legjobban, itt 1874 eurós (580 ezer forint) a bruttó átlagbér, de kifizetődőnek tűnik a munka az elektromos áram és gázszolgáltatóknál is. Az ebben a szektorban dolgozók átlagosan 1763 eurót (546 ezer forint) tehetnek zsebre havonta. Szintén magasak a keresetek az IT-szektorban. A platy.sk elemzői szerint a fenti három ágazat mellett kiemelkedő átlagkeresetre számíthatnak a gumi- és gyógyszeripar, a kutatás és fejlesztés, valamint az elektrotechnikai ipar területén, de a mérnökök sem panaszkodhatnak a fizetésükre.

Ezzel szemben a vendéglátóiparban dolgozók átlagbére volt a legalacsonyabb 558 euró (173 ezer forint), de az építőiparban is csupán 668 euró (207 ezer forint). Összesen 11 szektorban volt alacsonyabb a kereset az országos átlagnál. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×