Infostart.hu
eur:
387.06
usd:
328.55
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Meddig lesz nagyvonalú a menekültekkel Németország?

A berlini kormány migránsokkal kapcsolatos politikájának változását vetíti elő Frank Walter Steinmeier külügyminiszter bejelentése, amelyben hangsúlyozta, hogy az elmúlt hét végén a Magyarországról érkezők érdekében foganatosított nagyvonalú intézkedést egyedi esetnek szánták és senki ne gondolja, hogy ezek után Németország a jelenlegi ütemben engedélyezi a menekültek beutazását.

Münchenben a főpályaudvar egy részét a rendőrség továbbra is kordonnal zárja körül, hogy folyamatosan regisztrálhassa a hét végén különvonatokon érkezett menekülteket és gondoskodjék továbbjutásukról a bajorországi helységekben sebtében megnyitott szállásokra. Ezzel azonos időben önkéntesek csoportjai élelmiszerrel, ivóvízzel látják el őket, a gyerekeknek pedig játékokat ajándékoznak.

A szívélyes fogadtatás feletti érzésüket az ideérkezettek nem egyszer KÖSZÖNJÜK MERKEL vagy KÖSZÖNJÜK NÉMETORSZÁG feliratú táblákkal fejezik ki. Azonban, mint tudósítónk, Vincze András a helyszínről jelenti, a Bajorországban kormányzó Keresztényszociális Unió, tehát a berlini koalíció legkisebb tagja, bírálta a kancellárt, amiért szinte ösztönzi a menekülteket, hogy csak jöjjenek Németországba.

A téma a berlini koalíció vasárnap este tartott rendkívüli ülésén is napirendre került. Bajorország kormányfője, a Keresztényszociális Unió élén álló Horst Seehofer úgy vélte, hogy Angela Merkel múlt heti nyilatkozatai vonzerővel hatnak a polgárháborús vidékekről származókra. Jól értesült források szerint egyelőre öt milliárd eurót kíván a kormány a költségvetésből a menekültek befogadására fordítani, de ha tényleg abban az ütemben halad a migránsok érkezése, mint az elmúlt hét végén, amikor csupán a müncheni főpályaudvaron felállított regisztrációs központban több, mint 10 ezer személy adatait vették fel, tíz milliárd euró is kevés lesz a váratlan kiadások fedezésére.

A kancellár heti videoüzenetében ugyan hangsúlyozta, hogy egyelőre nem kell tartani adóemeléstől, ebből a mondatából mégis sokan azt olvasták ki, hogy Németország csak úgy tud megbirkózni az idén várható legalább 800 ezer újonnan érkező eltartásával, ha csupán átmenetileg is, szolidaritás címén emelni fogja az adót. Márpedig az adó emelése aligha szolgálja a német lakosság körében a menekültek iránt még igencsak érezhető rokonszenv megnyilvánulás erősödését.

A berlini kormány migránsokkal kapcsolatos politikájának némi változását vetítette elő Frank Walter Steinmeier külügyminiszter bejelentése, amelyben hangsúlyozta, hogy az elmúlt hét végén a Magyarországról érkezők érdekében foganatosított nagyvonalú intézkedést egyedi esetnek szánták és senki ne gondolja, hogy ezek után Németország a jelenlegi ütemben engedélyezi a menekültek beutazását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×