Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
318.96
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Nyögnek a franciák az adóprés alatt

Egyre több francia küszködik a ráeső adók megfizetésével, amit leginkább az jelez, hogy az elmúlt két évben az adóhivatal által kiküldött fizetési felszólítások száma gyakorlatilag megduplázódott. A jelenséget alapvetően az elmúlt két évben végrehajtott adóemelések, illetve a különböző kedvezmények megnyirbálása okozza. Meglepetés ugyanakkor, hogy az adóprés ellenére a személyi jövedelemadóból idén a vártnál lényegesen kevesebb pénz folyik be az államkasszába.

"A túl sok adó megöli az adót", erre a közgazdasági evidenciára figyelmeztet immár több mint egy éve a francia gazdasági elemzők jelentős része a szocialista kormány által 2012. óta végrehajtott masszív adóemeléseket, illetve a középrétegeket érintő adókedvezmények visszametszését kifogásolva.

Hogy a fenti aggodalmak nem voltak alaptalanok, azt az állami pénzügyigazgatás néhány napja közzétett éves jelentése is visszaigazolja, melyből kiderül: az adóhivatal által a magánszemélyeknek kiküldött fizetési felszólítások, illetve emlékeztető levelek száma 2013-ban 9,99 millióra emelkedett, ami gyakorlatilag a duplája a 2011-ben regisztrált 4,51 milliónak.

Ami azt jelenti, hogy az adóköteles franciák egyre nagyobb hányada számára jelent komoly fejtörést az államnak járó éves penzum kifizetése. A pénzügyminisztériumban működő egyik szakszervezet vezetője szerint az elszegényedést egy másik mutató is szembeszökően jelzi: 2011. óta nem kevesebb, mint húsz százalékkal ugrott meg azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek fizetési halasztási kérelmet nyújtottak be az adóhivatalhoz vagy adójuk teljes elengedését kérték.

Az adóelengedésre vonatkozó kérelmek száma a személyi jövedelemadót illetően a 2011-ben regisztrált 176 ezerről tavaly 215 ezerre emelkedett, az úgynevezett lakhatási adót érintő kérelmezők száma pedig a két évvel ezelőtti 405 ezerről 467 ezerre ugrott. Az elemzők arra is figyelmeztetnek, hogy az adósávokat érintő kormányzati változtatások következtében számos egykeresetű háztartás került be az adókötelezettek körébe, ami még törékenyebbé tette a már korábban is bizonytalan anyagi helyzetüket.

A fenti kép megértéséhez hozzátartozik, hogy 2013-ban a francia háztartások mindössze 53 százalékának kellett személyi jövedelemadót fizetnie, és ez az arány idén várhatóan 48,5 százalékra zsugorodik. Ami azt jelenti, hogy a francia társadalom mind nagyobb része szegényedik el, miközben a még adóztatható réteget az állam egyre erőteljesebben kénytelen "préselni". Ez a folyamat idén is folytatódik, a kormány ugyanis miközben csökkentette a legszerényebb háztartások adóját, a középosztályét tovább emelte. Ami természetesen ez utóbbiak további lecsúszását fogja eredményezni.

A frenetikus adóemelések ugyanakkor távolról sem hozzák a várt eredményt: a kormány idén 75 milliárd eurós bevételre számított a személyi jövedelemadókból, ehhez képest az előzetes becslések szerint végül 10 milliárddal kevesebb fog az államkasszába befolyni. Ami alapvetően abból fakad, hogy a franciák jövedelme lényegesen alacsonyabb volt tavaly, mint amire a szocialista kormány számított.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.

Itt a bizonyíték, Sulyok Tamásnak békés öregkora lesz – bár Magyar Péter még közbeszól

A Sándor-palota közzétette a volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. Sulyok Tamásnak továbbra sincs autója, viszont öt ingatlanban félig tulajdonos, valamint van közel 80 millió forint megtakarítása is. A nyugdíja is nyilván magas lesz, de egyéb járandóságai még kérdésesek: jelenlegi fizetését Magyar Péter korábbi bejelentése szerint nem fogja élete végéig kapni, mint ahogy várhatóan Schmitt Pál és Novák Katalin sem.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×