Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Budapest a hamisított kínai áru elosztóközpontja?

A kormányhoz fordult a német Ipar és Kereskedelmi Kamara, hogy hozzon határozott intézkedéseket a márkás áruk hamisításának megakadályozására. A kamara levelében azzal érvel, hogy az olcsón kínált hamisítványok súlyos csapást mérnek az ország gazdaságára és a munkahelyek tömeges felszámolását vonják maguk után.

A hét fő pontban összefoglalt nyílt levében az Ipar és Kereskedelmi Kamara a gazdasági életnek okozott több milliárdos kárt emleget és rámutat arra, hogy a 35 évnél fiatalabb nemzedék csaknem fele szívesen vásárol olyan márkásnak tűnő árucikket, amelyről pontosan tudja, hogy hamisítvány.

Ezért a kamara kettős stratégiát ajánl a kormánynak: részben a hamisítók elleni küzdelem fokozását, részben pedig a közgondolkodás megváltoztatását, illetve a szellemi tulajdonnal kapcsolatos álláspont módosítását.

Az érvek között szerepel az is, hogy a hamisított áruk után nem fizetnek adót, és így az állam jelentős bevételtől is elesik. Az Ipar és Kereskedelmi Kamara a munkahelyek pusztulásáról is pontos adatokkal szolgál: a közelmúltban mintegy 70 ezer alkalmazott vesztette el az állását az utánzat iránti kereslet felszökése nyomán.

Az igazságügy miniszterhez intézett levél utal arra is, hogy manapság nemcsak márkás és ezért drágább divatcikkeket hamisítanak, hanem számítógép alkatrészeket, gyógyszereket, kerékpárokat, sőt még papír zsebkendőt is. Jól értesült források szerint az utánzatok legtöbb esetben Kínából származnak, és ezen árucikkek központi elosztója a Budapesten élő kínai közösség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Történelmi bővülés után újabb nagy lépésre készül a Semmelweis Egyetem

Történelmi bővülés után újabb nagy lépésre készül a Semmelweis Egyetem

A Semmelweis Egyetem 492 orvostanhallgatója vette át diplomáját az MVM Dome-ban rendezett ünnepségen, ahol Merkely Béla rektor a hat évvel ezelőtt, a Covid-járvány idején indult évfolyam kihívásait és az egyetem fejlődését méltatta. A rektor kiemelte, hogy a Semmelweis mára Európa legjelentősebb háromnyelvű orvosképző intézményévé vált, és számos új klinikai területtel, valamint infrastrukturális fejlesztéssel gazdagodott. Orbán Gábor, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány kuratóriumi elnöke a mesterséges intelligencia térhódítása mellett az orvosi hivatás emberi oldalának fontosságát hangsúlyozta. Az ünnepséget követően az egyetem tízéves együttműködési megállapodást kötött a kaiserslauterni Westpfalz-Klinikummal, újabb németországi campust hozva létre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×