3 °C
Egy új, folyamatosan adatokat szolgáltató eszköz sokat segíthet az orvosoknak, szakápolóknak a cukorbetegek állapotának monitorozásában. A szakemberek szerint az eszköz használata bárki számára egyszerű lehet. Az Észak-budai Szent János Centrumkórház diabetológiai osztályvezető orvosa azt mondta az InfoRádióban, hogy a szöveti glükózmonitor rendszer (CGM) jelentősen megkönnyítheti a cukorbetegek életét.
A szenzor egy szöveti cukormérő eszköz. Kis János Tibor hozzátette: ezt a szenzort az érintett páciensek saját maguk helyezik be a bőr alatti zsírszövetbe, ahol viszonylag hosszú ideig – általában egy-két hétig – ott is marad.
Ezzel az új lehetőséggel már nem kell a cukorbetegeknek az ujjbegyükből rendszeresen tűszúrással vért nyerniük ahhoz, hogy megmérjék a vércukorértéküket.
A beültetést követően az eszköz folyamatosan adatokat szolgáltat arról, hogy pontosan mennyi a szervezetben megtalálható glükóz. A diabetológus közölte: amikor a betegek ujjbegyes kapilláris cukrot mérnek tűszúrást követően, akkor naponta nagyjából 1-8 alkalommal történik vércukormérés, ezzel szemben a szenzorok percenként vagy ötpercenként adnak információt arról, hogy éppen mekkora a szöveti cukornak a mértéke. Mindez azt jelenti, hogy a szenzor naponta egy perc alatt 288, míg öt perc alatt 1440 eredményt mutat.
A CGM-rendszer alapvetően három részből áll:
- az érzékelőből,
- a továbbítóból/transzmitterből
- és a monitorból.
A monitor leggyakrabban egy okostelefon. Fontos tudni, hogy a CGM által mért glükózérték nem azonos a vércukorértékkel, mivel a glükóznak 5–10 perc szükséges ahhoz, hogy a vérből átkerüljön a szövet közötti folyadékba, illetve ezt a szenzornak még meg is kell mérnie, majd a monitornak ki kell jeleznie. A glükózszint változásai átlagosan kilenc (3–20) perccel később jelennek meg a vér glükózszintjéhez képest, ezt hívják késési időnek.
A CGM trendeket, változásokat mutat,
a mért adatok óriási száma miatt kiderülnek azok a magas és alacsony vércukorkilengések, amelyek a napi néhány mérésből nem biztos, hogy felismerhetők.
A szenzorok egy bizonyos részét kalibrálni kell ujjbegyes vércukorméréssel, többnyire naponta egy-két alkalommal, míg más szenzorok gyárilag kalibráltak, ezeknek a használatánál nem szükséges kalibráció.
Kis János Tibor kiemelte, hogy az eszköz használata nagyon egyszerű, a glükózszenzor tizenöt napon át működik, és az érintettek feltölthetik az úgynevezett ételfotóikat is a rendszerbe. A beérkező adatokat, képeket kiértékelik az orvosok, a dietetikusok vagy a szakápolók, amely után kiderül, hogy a páciens jól becsülte-e fel aktuális étkezésének szénhidráttartalmát, glikémiás indexét (vércukor-emelő képességét).
A szakorvos tájékoztatása szerint az eszköznek körülbelül akkora a mérete, mint két, egymás mellé helyezett ötforintos érme, és egyáltalán nem bonyolult a szenzor felhelyezése. Az eszközhöz ad a forgalmazó cég egy fél alma méretű belövő szerkezetet, amellyel viszonylag könnyedén be lehet juttatni a bőr alatti zsírszövetbe. A szerkezet alján található egy védőtapasz, illetve egy védődugó, amiket le kell venni, majd a felkaron fel kell helyezni a felszúrásra kívánt helyre a szenzort. Ha a páciens ezzel végzett, akkor már csak meg kell nyomnia az eszközön lévő gombot, ami után automatikusan beülteti magát a szenzor a bőrbe.
Az eszközt QR-kódos megoldáson keresztül lehet összekapcsolni az okostelefonokkal.
A diabetológus szakorvos hozzátette: a 22 ezer forintért megvásárolható mérőeszközre egyelőre nincs állami támogatás.
