A diófélék valamilyen tárggyal való feltörése az egyik legösszetettebb eszközhasználati magatartásforma az állatvilágban. A vadonban eddig csupán a csimpánzoknál, a csuklyás majmoknál és a makákóknál figyelték meg a gyakorlatot.
A Tübingeni Egyetem szakemberei azt vizsgálták, hogy más főemlősök, például az orangutánok is valamilyen eszközzel törik-e fel a magokat és ha igen, akkor az állatok miként sajátítják el ezt a képességet - olvasható az egyetem honlapján lévő közleményben.
"Az emberfélék között a csimpánzok után az orangutánok rendelkeznek a második legkiterjedtebb eszközhasználati repertoárral" - mondta Claudio Tennie, az American Journal of Primatology című folyóiratban publikált tanulmány egyik szerzője.
A kutatók keményhéjú magokat, kalapácsként használható faágakat és egy üllőként használható fadarabot adtak a Lipcsei Állatkert négy orangutánjának, amelyek korábban nem találkoztak a szóban forgó magatartásformával.
Az egyik állat eleinte az üllőnek szánt fadarabot használta kalapácsként. A későbbi vizsgálatokkor az üllőt a talajhoz rögzítették, és az állat spontán módon a faágakat használta kalapácsként a magok feltöréséhez.
A három másik idősebb orangután ezzel szemben kézzel vagy foggal próbálkozott. "A három másik nagyobb állat a magok rágásával érte el a célját" - írták a szakemberek.
A kutatók egy korábbi, a Zürichi Állatkertben végzett, ám végül kiadatlan hasonló tanulmány eredményeit is elemezték.
A két helyszínen vizsgált összesen 12 állatból négy - egy Lipcsében, három Zürichben -, spontán módon kezdte el feltörni a magokat a fakalapácsokkal.
"Az orangutánok tehát maguktól képesek kialakítani ezt az összetett magatartásformát kizárólag egyéni tanulás révén" - mondta Elisa Bandini, a tanulmány másik szerzője.
A szakemberek szerint az eszközökkel történő diótörés - legalábbis az orangutánoknál - nem olyan magatartásforma, amely nemzedékről nemzedékre átadódik, nincs szükség hozzá modellre.
