Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
324.5
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz

Mikroszkópokkal a globális felmelegedés ellen

Elektromikroszkópos laboratórium épülhet őszre Veszprémben, az újszerű berendezéssel részletesen vizsgálható majd egyebek mellett a globális felmelegedés jelensége - tudatta a Pannon Egyetem tanára.

Pósfai Mihály elmondta, hogy csaknem 924 millió forintos uniós támogatást nyert a Pannon Egyetem, amelyből egy világszínvonalú infrastruktúra valósulhat meg a tervek szerint egy éven belül.

Hozzátette: a kutatók számára nemzetközi jelentőségű tudományos eredmények elérését és ezek publikálását segíti a létesítendő laboratórium. A pásztázó elektromikroszkóp az egyetem anyagmérnöki intézetében kap helyet, a transzmissziós elektromikroszkóp és a mintaelőkészítők pedig egy speciális, erre a célra készült épületben működnek majd - közölte.

Pósfai Mihály elmondta, hogy a Dunántúlon nincs modern elektromikroszkóp, sőt az egész országban is ritka, ezért eddig sokat kellet utazni, ha valaki ilyen eszközt akart használni.

Olyan szolgáltató laboratóriumot szeretnénk létrehozni, ahol az egyetemről és más városokból érkező kutatók sokféle tudományos kérdésére is válasz születhet - mondta az egyetemi tanár. Hozzáfűzte: a tervek szerint a laboratórium önfenntartóan működik majd.

Pósfai Mihály beszélt arról is, hogy az elmúlt 15 esztendőben óriási fejlődésen ment keresztül az elektromikroszkópia. Ma már nem elsősorban a térbeli felbontás javítása a cél, hanem a vizsgálható anyagok és folyamatok körének tágítása - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×