Infostart.hu
eur:
362
usd:
316.2
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Kezdhet rettegni, ha nagy forgalmú út mellett él

A nagy forgalmú utak mentén élőknél nagyobb a demencia kialakulásának kockázata kanadai kutatók frissen megjelent tanulmánya szerint.

A Lancet orvosi folyóiratban publikált kutatás arra az eredményre jutott, hogy a demens esetek 7-11 százalékáért a forgalom lehet a felelős azoknál az embereknél, akik egy forgalmas út 50 méteres körzetében élnek.

A kutatók, akik 11 éven át kísértek figyelemmel csaknem kétmillió kanadai lakost, azt állapították meg, hogy a forgalom miatti légszennyezettség és zaj is okolható a szellemi képességek hanyatlásáért.

Világszerte megközelítőleg 50 millió ember szenved demenciában. Az emlékezet és a szellemi képességek hanyatlásával járó betegség okait azonban egyelőre nem sikerült megállapítani.

A tanulmány szerzői a kanadai Ontario tartományban csaknem kétmillió ember állapotát követték 2001 és 2012 között. Ez idő alatt 243 ezer 611 demenciás esetet diagnosztizáltak. Kiderült, hogy a forgalmas utak közelében élők voltak kitéve a legnagyobb kockázatnak.

A kutatók szerint egy forgalmas út 50 méteres körzetében élőknél 7 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia. Az úttól 50 és 100 méter közötti távolságra élőknél 4 százalékkal nőtt a kockázat, a forgalomtól 101-200 méterre lakóknál pedig 2 százalékos rizikóemelkedést találtak.

A tudósok más kockázati tényezőket is figyelembe vettek, köztük a szegénységet, az elhízást, az iskolai végzettséget és a dohányzást is, hogy kiegyensúlyozottabb képet kapjanak.

A népsűrűség növekedése és az urbanizáció miatt egyre többen élnek a forgalmas utak közelében, így még a demencia kockázatának mérsékelt növekedése is komoly közegészségügyi problémát okozhat - mondta Hong Chen, az ontariói közegészségügyi szervezet (PHO) kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

Mint hozzáfűzte, további kutatásokra van szükség a kapcsolat megértéséhez, különösen a forgalom különböző következményei - légszennyezés, zaj - hatásainak vizsgálatával kapcsolatban.

A tanulmány szerint a zajnak, a levegőben szálló ultrafinom részecskéknek, a nitrogén-oxidoknak és a gumikról leváló részecskéknek is közük lehet a demenciakockázat növekedéséhez. A tudósok azonban a tanulmányban csak azt térképezték fel, hogy a demensek hol élnek, azt még nem tudták bizonyítani, hogy a forgalmas utak közelsége okozza a betegséget.

A kutatók vizsgálták a sűrű forgalom és egyéb súlyos idegrendszeri betegségek, a Parkinson-kór és a szklerózis multiplex kialakulása közötti esetleges összefüggéseket is, ezeknek a betegségeknek az esetében azonban a forgalmas út közelsége nem jelentett kockázatnövekedést.

A BBC News által megszólaltatott brit szakértő, Tom Dening, a Nottinghami Egyetem Demenciaközpontjának igazgatója "érdekesnek és provokatívnak" nevezte a tanulmányt.

"Valószínű, hogy a kipufogógázok okozta légszennyezés hozzájárulhat az agy megbetegedéséhez, ami idővel esetleg növeli a demencia kockázatát. Ez persze majd fokozza az emberek nyugtalanságát, akik a nagy forgalmú utak közelében élnek. Súlyosan szennyezett levegőjű környezetben lakni vitán felül rendkívül kellemetlen, nehéz lenne azt feltételezni, hogy ez bárkinek jó lehet" - mondta Dening.

A szakemberek szerint a demencia kockázata egészséges életmóddal, a dohányzás elhagyásával, testmozgással és egészséges étkezéssel csökkenthető legjobban.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×