Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.29
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Megdöbbentő, de igaz: a cukor is függőséget okozhat!

Tudományos bizonyíték van arra, amit a sok nagyevő már korábban is sejtett: függőséget okozhat a cukor. Mint kiderült, az édesség ugyanolyan vegyi folyamatokat indít el az agyban, mint a kemény drogok, vagyis a kokain és a heroin.

Állatkísérletekkel bizonyították be a Priceton Egyetem kutatói, hogy a cukor a kemény drogokéhoz igen hasonló hatást fejthet ki az agyban. A kísérleti állatok elvonási tüneteket is mutattak, és még hosszú távon is sóvárogtak az édesség után - számolt be a kutatást vezető Bart Hoebel pszichológia professzor.

A kutatók 12 órán keresztül nem adtak enni a patkányoknak, amelyek a következő 12 órában az élelem mellett cukrot is kaptak - pontosabban a cukros üdítőitalokhoz hasonló összetételű, 25 százalék glükózt és 10 százalék szacharózt tartalmazó édességet. A kísérlet három-négy hétig tartott.

Az édesség hatására nagy mennyiségben termelődött dopamin az agy jutalom-területében - a kemény drogok hatására az agynak ugyanezen a részén nő vagy csökken a dopaminszint.

Három hét után a patkányoknál ugyanolyan elvonási tünetek jelentkeztek, mint azoknál szoktak, akik éppen próbálnak leszokni a dohányzásról, az ivásról vagy a morfiumról.

S ami még érdekesebb: a tartós absztinencia nem "gyógyította ki" a patkányokat. Éppen ellenkezőleg: amikor lehetett, az állatok több cukrot fogyasztottak, mint korábban.

A kutatók azt remélik, hogy az eredmény segíthet a kábítószer- és alkoholfüggők, valamint az evési rendellenességben - bulimiában, anorexiában - szenvedők kezelésében, bár ehhez még további vizsgálatok szükségesek.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×