Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.64
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Bármikor nekünk csapódhat egy aszteroida?

Azonnal szükség van egy védelmi rendszer kiépítésére a Földet veszélyeztető, hatalmas aszteroidák ellen - figyelmeztetett az űrkutatók egyik szervezete. Évente csaknem ezer égitest veszélyezteti az emberiséget. Szerintük tenni kell valamit, ha nem akarunk úgy járni, mint a dinoszauruszok.

Évente ötszáz és ezer közt van a nagyobb, a Föld útját keresztező aszteroidák száma, és bármelyikük globális katasztrófát okozhat - figyelmeztetnek olyan szakértők, akik szerint minél gyorsabban ki kellene építeni egy védelmi rendszert.

Az Űrkutatók Szervezete az ENSZ vezetőinek bécsi konferenciáján mutatta be jelentését. A szervezet 34 ország 320 olyan szakértőjét tömöríti, akik már jártak az űrben.

A bolygónk körül keringő hatezer kozmikus objektumból ezernek százötven kilométeres átmérője van, ami annyit tesz, nagyobb katasztrófát okozhatnak a Föld felszínén, tüzeket és cunamit okozhatnak, pusztításuk nyomában pedig éhínség járhat.

A kutatás szerint az említett, minél hamarabb felállítandó védelmi rendszernek az ENSZ égisze alatt kellene működnie azért, mert ugyan akár 15 évre is előre lehet jelezni egy várható ütközést, egy közeledő aszteroida elterelése nemzetközi összefogást igényel.

Az ENSZ vonatkozó bizottsága jövő nyári ülésén foglalkozik majd a kérdéssel.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×